Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nem támogatja Trumpot volt alelnöke

Hírek2024. márc. 16.F. P.

Nem áll be Donald Trump mögé korábi alelnöke a novemberi elnökválasztáson, nem támogatja, nem kampányol mellette. Úgy érzi, hogy a korábbi elnök már számára nem vállalható irányvonalat követ.

Mike Pence, aki Donald Trunp alelnöke volt 2017 januárjától 2021 januárjáig, bejelentette, hogy most nem támogatja a volt elnököt, mivel most más programot hirdet, mint amit elnöksége alatt követtek. 

A CNBC szerint döntését többek között azzal indokolta, hogy Trump nem vállal már kötelezettséget arra, hogy csökkentsék az óriási amerikai államadósságot, emellett nem kötelezi el magát az emberi élet szentsége, elsődleges mivolta mellett.

Ugyanakkor kevésbé akar határozottan fellépni Kínával, és nem igazán támogatja, hogy ne működhessen a TikTok a kínai kommunista párt által ellenőrzött ByteDance cég tulajdonaként az USA-ban.

2021. január 6-án Pence a Capitoliumban tartózkodott, és épp elnökölte a kongresszus két házának együttes ülését, amelyen ratifikálták az elnökválasztási eredményeket, amikor a felheccelt tömeg megrohanta az épületet, így onnan ki kellett menekíteni.

Pence hangsúlyozta, hogy Trump aznap reggel bíztatta támogatóit, hogy vonuljanak az épülethez és tiltakozzanak Biden győzelme ellen.