Német kormány: eszkalációhoz vezethet a lengyel légtér megsértése
HírekElítélte a német kormány szerdán, hogy katonai drónokkal megsértették a lengyel légteret.
Friedrich Merz kancellár meggondolatlan és agresszív cselekedetnek nevezte a légtérsértést, és közleményében azt hangsúlyozta, hogy a NATO készen áll megvédelmezni tagországait.
A német kormány a legerőteljesebben elítéli ezt az agresszív orosz lépést. Oroszország ezzel meggondolatlanul veszélyes eszkalációt idézhet elő
- jelentette ki Johann Wadephul külügyminiszter Berlinben, miután megbeszélést folytatott David van Weel holland külügyminiszterrel.
Hozzátette: vizsgálják az eset pontos körülményeit, és az incidensről tanácskozások folynak az Észak-atlanti Tanácsban is Brüsszelben, illetve valamennyi NATO-tagállam fővárosában. David van Weel azt mondta: elfogadhatatlannak tartja a lengyel légtér megsértését. A drónok benyomulására adott reakciók megmutatták, hogy egymás mellett állunk a NATO-ban - szögezte le Wadephul.
A holland F35-ös vadászgépek vagy a német Patriot légvédelmi rakéták állomásoztatása több mint jelképes gesztus, sokkal inkább katonai szükségszerűség, amely belátható ideig fenn is marad - tette hozzá a német külügyminiszter.
Úgy vélte: Moszkva nem áll készen arra, hogy a békéről tárgyaljon, ehelyett Ukrajna meghódítására törekszik. Emiatt kell jelentősen növelni a Moszkvára helyezett szankciós nyomást, ez a célja az Európai Unió tervezett 19. szankciós csomagjának - magyarázta. Boris Pistorius védelmi miniszter a parlamentben azt mondta: nincs ok azt feltételezni, hogy a drónok véletlenül tévedtek be a lengyel légtérbe.
Pistorius szerint úgy fest, hogy a drónokat Fehéroroszország területéről indították. A tárcavezető kijelentette: az incidens újabb bizonyíték arra, hogy hibrid támadások és drónberepülések révén az orosz erők provokációinak folyamatos fenyegetése alatt van a balti térség légtere, a Balti-tenger és Közép-Európa. Hozzátette, hogy az éjszaka folyamán azonnal emelték a készültségi szintet a lengyelországi Rzeszów légi bázison, ahol a Patriot légvédelmi rendszerek két német egysége is állomásozik.
A rzeszówi német kontingens - a többi NATO-tagországhoz hasonlóan - szintén részt vett az éjszakai helyzet általános elemzésében - fűzte hozzá. Anita Anand kanadai külügyminiszter úgyszintén elítélte a katonai drónok behatolását a lengyel légtérbe, amiért ő is Oroszországot tette felelőssé.
Hangsúlyozta, hogy Kanada teljes szolidaritást vállal Lengyelországgal és Ukrajnával.
Espen Barth Eide norvég külügyminiszter szerint nem kizárt, hogy az éjszakai lengyel légtérsértéssel Oroszország a NATO-t tesztelte.
Szavai szerint Lengyelország arra a következtetésre jutott, hogy szándékos cselekmény volt, nem pedig véletlen. Hozzátette, hogy a drónok Ukrajna heves támadása közben estek Lengyelország területére, és megjegyezte: feltűnő, hogy közülük néhány Fehéroroszország légteréből repült be.
