Nemsokára Magyarországra is elér a Török Áramlat gázvezeték

Hírek2019. dec 25.MTI

Befejeződött a Török Áramlat nevű gázvezeték szerbiai szakaszának lefektetése. Évente 15,75 milliárd köbméter orosz gázt szállít majd, ebből 6 milliárd köbméter Magyarországot illeti meg. A vezeték elkerüli Ukrajnát.

Befejeződött a Török Áramlat nevű gázvezeték szerbiai szakaszának lefektetése - közölte Dusan Bajatovic, a Szerbiai Gázművek igazgatója szerdán a szerbiai közszolgálati televízióban.

A nyugat-balkáni országon áthaladó gázvezeték a bolgár határtól a magyar határig húzódik, ahhoz azonban, hogy használni lehessen, még ki kell építeni a szükséges mérőállomásokat és három csomópontot.

A tervek szerint Bulgária és Magyarország 2020 végéig fejezi be a vezeték rá eső részének lefektetését.

A Török Áramlat Európába irányuló második szakasza évente 15,75 milliárd köbméter gázt szállít majd. Ebből 3,5 milliárd köbméter Bulgáriát, 2,5 milliárd Szerbiát, 6 milliárd pedig Magyarországot illeti meg.

Mindezen felül 3,75 milliárd köbméter gázt Szlovákiába és Ausztriába szállítanak majd.

Dusan Bajatovic felhívta a figyelmet arra is, hogy az 550 millió köbméter gáz tárolására alkalmas udvarnoki (Banastski Dvor) gáztározó kapacitásának bővítése és a rendszerre kötése mellett tervben van egy új, egymilliárd köbméter gáz tárolására alkalmas tározó kiépítése is Szerbittabén.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyi miniszter szerint erősíti Magyarország energiabiztonságát a Török Áramlat kiépítése, mivel így új útvonalon is lehet majd gázt vásárolni - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

A tárcavezető a munkálatok befejezését üdvözölve kijelentette, hogy Magyarország menetrendszerűen halad a beruházás előkészítő lépéseivel, és már csak arra van szükség, hogy a bolgárok garantálják a szállítandó gáz minőségét.

A nyugatról érkező kritikák teljesen alaptalanok, hiszen az új gázszállítási útvonalon fekvő négy európai ország közül három a NATO tagja - tette hozzá.A miniszter várakozása szerint 2021-től évente 9,8 milliárd köbméter gáz érkezhet a Török Áramlaton keresztül Magyarországra - olvasható a közleményben.