Görögország hazacsábítaná tehetséges szakembereit

HR2019. dec. 26.Növekedés.hu

A 2008-as válság óta mintegy 470 000 görög hagyta el az országot.

Az új görög kormány változtatási lendülete és az e körüli pezsgés az év legnagyobb gazdasági eseményeinek egyike. Nagy kérdés azonban, hogy az ország fiatal, intelligens vezetése képes lesz-e visszacsábítani az eltávozott tehetséges fiatalok tömegeit? - teszi fel a kérdést a dw.com hírportál.

A görög pénzügyi összeomlás csúcspontján sokan elvándoroltak Görögországból, és Nyugat-Európában - főleg Németországban és Nagy-Britanniában - kerestek munkát.

Sokakat csábíthat vissza most a görög kormány nagyvonalú ígérete, amely legalább havi 3 000 eurós (közel 1 millió forintos) állásokat helyezett kilátásba. 

Tavaly júliusi hatalomra kerülése óta Kyriakos Mitsotakis miniszterelnök nekiállt lefaragni a magas adókat és a munkahelyteremtés reményében gyorsan beindította a félretolt privatizációs tervek végrehajtását. Azon dolgozik, hogy nyolc év kimerítő megszorítás után lendületet adjon az EU leginkább szenvedő gazdaságának. Az athéni tőzsde rekord szintű, 40 százalékos emelkedése bizonyítja, nem hiába. 

Kérdés azonban, hogy a fiatal, technokrata görög vezető képes lesz-e hazacsábítani az ország elveszített fiatal tehetségeit? 

A „Rebrain Greece” néven ismertté vált program szerint a hazatérők számára legalább két év foglalkoztatást garantálnak, és az első év munkabérét az állam 75 százalékos arányban állja. Az elsődleges célpontot a 25 és 40 év közötti, magas képzettségű szakemberek és tudósok képezik, és abban bíznak, hogy első lépésként februárig egy 500 főt csábítanak haza.

Alig egy hete a Munkaügyi Minisztérium felhívást intézett a görög vállalatokhoz, hogy készítsenek vonzó munkahely ajánlatokat. 

A kormány arra számít, hogy egyre többen jelentkeznek a kísérleti programra, amelyre korábban nem volt példa.

A 2008-as válság óta mintegy 470 000 görög hagyta el az országot. Közülük legalább 270 000 szakképzett lehet, így 20 és 39 év közötti orvosok és mérnökök, akik a Görög Nemzeti Bank szerint azóta Németországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Arab Emirátusokban találtak állást maguknak.

Amikor tavaly júliusban összeállította kormányát, Kyriakos Mitsotakis olyan technológiai óriásoktól csábította el kiemelkedő tudású munkatársait, mint a Google és a Microsoft. 

"Nem várjuk, hogy máról holnapra megváltozzon a helyzet. Ez nem is egy rövidtávú program, amely képes lenne kezelni a tehetséges szakemberek elvándorlását. De van ösztönző hatása és a helyes irányba tett lépés. Nyilván azt szeretnénk, ha egyre több vállalat csábítana haza felkészült szakembereket" - mondta a korábbi Google-vezető, Grigoris Zarifopoulos, aki jelenleg a Technológiai Minisztérium egyik vezetője.

Az elmúlt évszázad során az ország két nagy kivándorlási hullámot élt át, de csak egyet, az utóbbit jellemezte az egyetemet végzettek többségének kivándorlása. 

Az elmúlt években számos elemzés arra az eredményre jutott, hogy tíz, a válság idején távozott görög közül négy zárja ki a hazatérés lehetőségét. A megkérdezettek fele azt mondta: fontolóra veszi a kérdést, amennyiben hasonló fizetéseket és munkakörülményeket garantálnak számukra, mint külföldön.