Nemzetközi növekedés hozott újabb rekordárbevételt a Wallis Csoportnál 2025-ben
HírekFőként a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhetően újabb árbevételi rekordot döntött a Wallis Csoport. A magyar tulajdonú befektetési csoport portfólióvállalatainak összesített árbevétele közel 30 százalékkal 912 milliárd forintra emelkedett 2025-ben. A 18 európai országban jelen lévő, több meghatározó vállalatot tulajdonló és működtető társaság bevételének már több mint 60 százaléka külföldről származik - derül ki a közleményükből.
A Wallis Csoport portfólióvállalatai 2025-ben 912 milliárd forintra növelték árbevételüket, ami a Veres Tibor által alapított és tulajdonolt cégcsoport eddigi legmagasabb árbevétele, és több mint 27 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A Wallis Csoport árbevételének növekedése mellett az eredménytermelő képesség is stabil volt: a csoportszintű EBITDA-eredmény 2025-ben közel 97 milliárd forint volt a 2024-es 103 milliárd forint után. A csoport nemzetközi jelenlétét jól mutatja, hogy az árbevétel több mint 60 százaléka, mintegy 552 milliárd forint külföldi piacokról származik.
Az ingatlanfejlesztésben, autókereskedelemben és mobilitási szolgáltatásokban, kiskereskedelemben, valamint speciális padlógyártásban érdekelt portfólióvállalatok Németországban, Lengyelországban és a kelet-közép-európai régió több országában is meghatározó piaci szereplők.
Mező Gyula, a Wallis Asset Management Zrt. vezérigazgatója a 2025-ös eredmények kapcsán elmondta, hogy
a rekordárbevétel, a nemzetközi jelenlét további erősödése és az EBITDA stabil volumene is azt jelzik, hogy a Wallis Csoport hosszú távú befektetési stratégiája eredményesen működik.
Mező Gyula hozzátette, hogy
a társaság az eredményt kihívásokkal teli gazdasági környezetben érte el, ami jól mutatja a diverzifikált portfólió jelentőségét és stabilitását egy olyan évben is, amikor a csoportnak nem volt jelentős vállalati tranzakciója.
A vezérigazgató kiemelte, hogy továbbra is keresik azokat az érett fázisban lévő befektetési lehetőségeket, amelyek jól illeszkednek a Wallis hosszú távú stratégiájába, és amelyekből a következő évek meghatározó növekedési történetei épülhetnek fel.
A társaság eredményeihez több szakmai elismerés is kapcsolódott: a Wallis Csoport alapítója és elnöke, Veres Tibor nyerte el a független bírálóbizottság által odaítélt fődíjat az EY ’Az Év Üzletembere’ program gáláján 2026-ban. A díj a hazai üzleti élet egyik legrangosabb elismerése, és lehetőséget adott arra, hogy egy magyar központú befektetési csoport tulajdonosa képviselje Magyarországot az EY World Entrepreneur Of The Year nemzetközi versenyén Monacóban.
A Wallis Csoport emellett 2025-ben a Budapesti Értéktőzsde tőkepiac fejlesztéséért járó különdíját is elnyerte, amellyel több évtizedes tőkepiaci szerepvállalását és vállalatépítési eredményeit ismerték el.
Portfólióvállalatai a tőzsdei jelenlétet nemcsak finanszírozási lehetőségként, hanem a transzparens, nyilvános és fegyelmezett működés fontos kereteként is kezelik.
A Wallis Csoporthoz tartozó portfólióvállalatok ma több mint 5200 embernek adnak munkát Magyarországon és más európai országokban.
A Csoport tulajdonosi és stratégiai feladatait – köztük a portfóliómenedzsmentet és az üzletfejlesztést – a Wallis Asset Management Zrt. látja el. A tagvállalatok az üzleti céljaikon túl társadalmi és környezeti szempontból is hozzájárulnak Magyarország és Európa gazdasági fejlődéséhez. A Wallis Csoport hosszú távú célja egy nemzetközi jelenléttel rendelkező befektetési csoport építése, amely generációkon átívelően teremt értéket.
A portfólió legnagyobb tagvállalata, az ingatlanfejlesztés területén Magyarországon, Lengyelországban és Németországban is meghatározó WING Csoport árbevétele 53 százalékkal, 304 milliárd forintra emelkedett 2025-ben, EBITDA-ja pedig elérte a 64 milliárd forintot.
A WING közel 60 százalékos részesedéssel rendelkezik a Bauwert AG-ban, lengyel leányvállalatai, az Echo Investment és az Archicom a Varsói Tőzsdén is jelen vannak. Az Echo Investment 189 milliárd, a berlini székhelyű Bauwert 29 milliárd forintos árbevételt ért el, a hazai tevékenység bevétele pedig 86 milliárd forintra nőtt. 2025-ben az Echo Investment a cannes-i MIPIM nemzetközi ingatlankiállításon szakmai díjban részesült. Rekordévet zárt 2025-ben a WING Csoport leányvállalatán, a Mevinvesten keresztül a Wallis érdekeltségébe tartozó AKKO Invest, melynek konszolidált árbevétele 46 milliárd forint fölé, EBITDA-ja közel 4 milliárd forintra emelkedett. A vállalat célja, hogy organikus növekedés és akvizíciók révén integrált ingatlanpiaci szolgáltatóvá fejlődjön, és öt éven belül cégcsoport szinten elérje a 100 milliárd forintot meghaladó éves árbevételt stabil nyereség mellett.
A közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója, az AutoWallis Csoport 2025-ben 477 milliárd forintos árbevételt és 19 milliárd forintos EBITDA-t ért el.
A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett, a régió 17 országában több mint 30 márkát képviselő vállalat egy év alatt 12 százalékkal több, közel 55 ezer darab gépjárművet értékesített. Az árbevétel közel kétharmada – 318 milliárd forint – külföldi piacokról származott, a hazai értékesítés 160 milliárd forintot tett ki.
A 2016 óta a Wallis Csoport tulajdonában működő Praktiker árbevétele 2025-ben 12 százalékkal, 99 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig több mint kétszeresére, 1,2 milliárd forintra nőtt.
A barkácslánc magyarországi piaci részesedése 34 százalékra emelkedett. Ehhez jelentősen hozzájárult, hogy 2025-ben bővült a barkácslánc hálózata: Debrecenben a második, míg Veszprémben, a Balatonhoz közel az első áruház nyitott meg. Ezekkel együtt a Praktiker áruházainak száma 23-ra, összterületük közel 150 ezer négyzetméterre nőtt. A vállalat elmúlt évét az árbevétel-növekedés mellett a működés hatékonyabbá tétele, a digitális csatornák és az áruházak fejlesztése, valamint a szakértői-tanácsadói szolgáltatás fejlesztése jellemezte.
A Graboplast, amely Közép-Kelet-Európa vezető speciális padlógyártója, 2025-ben 19 milliárd forintos árbevételt és 1,2 milliárd forintos EBITDA-t ért el, miközben exportaránya továbbra is 80 százalék feletti.
A globális építőipari konjunktúra gyengülése a Graboplastot is érintette: árbevétele és EBITDA-ja egyaránt kismértékben elmaradt a 2024-es szinttől, a győri székhelyű vállalat termékei azonban öt kontinens mintegy 80 országába jutnak el.
A tagvállalati eredmények mellett a Wallis csoportszintű együttműködéseinek és vezetői integrációjának erősítésén is dolgozik. A Wallis Horizont Program a tagvállalatok tapasztalt szakembereit és kiemelt középvezetőit kapcsolja össze, hozzájárulva a felsővezetői utánpótlás erősítéséhez és a tudásmegosztáshoz.
