Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nőtt a Mol-csoport EBITDA-eredménye, erős negyedévet zártak

Hírek2025. nov. 7.MTI

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 330,3 milliárd forint (974 millió dollár) volt az idei harmadik negyedévben, meghaladta az előző év azonos időszakában elért 304,3 milliárd forintot (847 millió dollárt) - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A csoport 94,8 milliárd forint (279 millió dollár) adózott eredménnyel zárta a harmadik negyedévet az előző év azonos időszakában elért 111,5 milliárd forint (320 millió dollár) után.

Az értékesítés nettó árbevétele a harmadik negyedévben 2267,6 milliárd forintra (6,689 milliárd dollár) csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 2464,1 milliárd forintról (6,863 milliárd dollárról).

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki az eredményeket kommentálva kifejtette:

erős negyedévet zártak, de az új kihívások tükrében felül kellett vizsgálni év végi eredmény-elvárásukat.

Az elnök-vezérigazgató jelezte, hogy folytatják a transzformációs stratégia végrehajtását, amelynek legfontosabb mostani mérföldköve a vállalat jogi szerkezetének hatékonyabbá tétele és a nemzetközi olajiparban már jól bevált holding-struktúra kialakítása. A november 27-re összehívott rendkívüli közgyűlésen dönthetnek erről a részvényesek - közölte.

Az éves eredmény-előrejelzés 3 milliárd dollárt meghaladó tisztított EBITDA volt, a közzétett jelentés szerint ez 3 milliárd dollár körüli összegre változott.

Hernádi Zsolt a közleményben említette a kőolajpiacot érintő szankciókat, a százhalombattai tűzesetet és az Adria-vezetéken történő szállítások körüli anomáliákat is.

A társaság közleménye szerint a kutatás-termelés üzletág stabil eredményeket hozott viszonylag kiegyensúlyozott külső környezetben. A termelés 2025 harmadik negyedévében átlagosan 92,3 ezer hordóra csökkent, elsősorban a magyarországi átmeneti leállások miatt. A rövid távú kilátások javulnak, októberben 98,4 ezer hordóra nőtt a termelés. Az iraki Kurdisztán régióban újraindult a kőolajexport Törökországba, és a szintén Irak Kurdisztán régiójában található Khor Mor létesítményben befejeződött a "KM250" gázbővítési projekt.

A feldolgozás-kereskedelem üzletág teljesítménye javult 2025 harmadik negyedévében a kedvező finomítási környezetnek köszönhetően, elsősorban azért, mert a finomítói árrések hordónként közel 6 dollárral nőttek.

A feldolgozott mennyiségek szezonálisan alacsonyak voltak a harmadik negyedévre tervezett rendszeres éves karbantartás miatt, míg az értékesítési volumen változatlan maradt az előző évhez képest. Mivel a petrolkémiai környezet nem javult, a petrolkémiai teljesítmény továbbra is a nullszaldó alatt maradt. A Dunai Finomítóban októberben bekövetkezett tűzesetet követően a tűzben nem érintett üzemeket sikeresen újraindították, a kárfelmérés még folyamatban van.

A fogyasztói szolgáltatások szegmens pozitív teljesítményt nyújtott 2025 harmadik negyedévében, továbbra is magas növekedési pályán maradva.

Az eredményeket a stabil autózási szezon és az erős üzemanyag-értékesítés támogatta, az üzemanyag-árrés pedig erősödött a horvátországi és romániai jobb árkörnyezet miatt. A nem üzemanyag típusú termékek területén történt bővülés dinamikája változatlanul jó.

A körforgásos gazdasági szolgáltatások üzletág negatív teljesítményről számolt be. A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer pozitív szabályozási változása, valamint a hatékonyságjavító intézkedések hatása várhatóan erősödést hoz a következő negyedévekben.

A gáz üzletág eredménye a változó makrogazdasági tényezők és a szabályozott árszint miatt csökkent a tavalyi évhez képest, a nagy regionális szállítási kereslet ellenére - közölték.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtökön 2904 forinton zárt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3168, a legalacsonyabb 2600 forint volt.