Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Növekedésnek indult a hazai halgazdálkodás

Hírek2019. aug. 16.MTI

Növekedésnek indult a 2017-es visszaesést követően tavaly a főtevékenységként halászatot és halgazdálkodást megjelölő vállalkozások száma, ezzel párhuzamosan a szektor összesített nettó árbevétele is közel 18 milliárd forintra emelkedett, egy évvel korábban 16,82 milliárd forintot tett ki - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében.

Az Opten a kedvező eredményeket a 2018. január 1-jén hatályba lépett általános forgalmi adó (áfa) csökkentésével magyarázza.

Közölték, hogy a bevételekkel párhuzamosan az alkalmazotti létszám is emelkedett, 2015-höz képest 2018-ban 247 emberrel többen dolgoznak a magyar halgazdaságokban.

Rámutattak arra is, hogy szintén a cégek stabilitását támasztja alá, a felszámolás alá került vállalkozások rendkívül alacsony száma: 2016-ban és 2017-ben összesen 1-1 ilyen cég akadt, míg 2018-ban összesen öt. Emellett csekély volt azon cégek száma is, amelyek ellen végrehajtási eljárást indítottak: 2017-ben 29 ilyen cég volt, ami tavaly 12-re mérséklődött.

A cégfluktuációs index a vizsgált időszakban hektikusan alakult 7 százalék és 12 százalék között, ami elmarad az országos átlagtól és a piaci szereplők stabilitását jelzi

- tették hozzá.

Kiemelték, hogy a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Agrárgazdasági Kutatóintézet tavalyi évről szóló statisztikai jelentése szerint

 a piaci eredményeket leginkább belföldi halfogyasztási szokások befolyásolják, amelyek rendkívül lassan változnak.

Az éves átlagos halfogyasztás 5-7 kilogramm között mozog, ami még mindig messze elmarad az uniós átlag 20-22 kilogrammos értékétől. 

A szektor jövőjére kedvező hatással lehet az a tavaszi bejelentés, miszerint a következő uniós költségvetési ciklusban 18 milliárd forint közelébe emelkedhet a halászati ágazatot érintő pályázati források mértéke, ami az előző ciklushoz képest 10 százalékos növekedést jelent.

Előreláthatólag az országba érkező halászati források 87 százalékáról a magyar irányító hatóság dönthet majd, míg 13 százalék marad Brüsszel hatáskörében.