Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Növelni szeretnék az orosz hadsereg létszámát - az orosz védelmi miniszter részleteket is közölt

Hírek2022. dec. 21.MTI

Az orosz fegyveres erők létszámát 1,5 millió, a szerződéses katonákét pedig 695 ezer főre kell növelni - javasolta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a katonai tárca kibővített vezetői kollégiumának szerdai tanácskozásán.

A miniszter utasítást adott arra, hogy a szerződéses katonák létszámát az év végéig 521 ezerre növeljék. Kezdeményezte a sorkötelezettség alsó korhatárának 18-ról 21 évre, a felsőének pedig 27-ről 30 évre való emelését.

Emellett két haderőnemközi stratégiai területi egyesülés létrehozása mellett a moszkvai és a leningrádi katonai körzetben, valamint két új légideszant-hadosztály felállítása mellett foglalt állást foglalt.