Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nyílt napot tart a BKV a városmajori kocsiszínben - A vezetett túrákra előre kell regisztrálni

Hírek2024. jún. 26.MTI

A 150 éves fogaskerekű vasút előtt tisztelegve nyílt napot tart a BKV szombaton a városmajori kocsiszínben. A vezetett túrákon kizárólag előzetesen regisztrált látogatók vehetnek részt - közölte a társaság.

A közlemény szerint a 25 fős csoportok az ódon remízben megnézhetik a kocsiszekrényt és az elektromos berendezéseket, valamint a gépműhelyt, ahol a karbantartási munkákról tudhatnak meg többet, továbbá bekukkanthatnak az SGP-szerelvények vezetőfülkéjébe, sőt a Fogas nosztalgia kocsija mellett a BKV két nosztalgia villamosát is láthatják.

Az első 45 perces túra 9 órakor, az utolsó pedig 16 órakor indul. A sétákra előzetesen a BKV weboldalán kell regisztrálni.

A közleményben felidézik: a svájci Riggenbach-féle találmány új fejezetet nyitott a hegyi vasutak történetében. 1874. június 24-én indult első újtára a svábhegyi fogaskerekű vasút, vagy ahogyan a népnyelv nevezi, a Fogas. A vasút eredetileg a mai Svábhegy megállóig közlekedett, a 2883 méteres pályát 1890-ben hosszabbították meg újabb 850 méterrel a mai felső végállomásig. Jelenlegi hossza 3,7 kilométer, emelkedése 327 méter.

A 60-as villamosként is számontartott fogaskerekű vasutat 1929-ben villamosították, egészen addig gőzmozdony vontatta a kocsikat. 1973-ban új, osztrák szerelvények érkeztek és a teljes vonalat - immár a BKV irányításával - felújították, valamint új állomásépületeket emeltek - írták a közleményben.

Mint hozzátették, a BKV a jubiláló fogaskerekűnek szenteli új kiállítását is: a Múzeumok éjszakáján megnyílt tárlat gazdag képanyaggal, makettekkel, modellekkel, egykori alkatrészekkel, korabeli jegyekkel, bérletekkel, régi menetrendi táblákkal, plakátokkal, utastájékoztatókkal és járművezetői egyenruhákkal eleveníti fel a Fogas történetét a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban.