Ömlik a pénz Trumphoz a megemelt vámokból
HírekScott Bessent pénzügyminiszter bejelentése szerint az Egyesült Államok eddig körülbelül 100 milliárd dollár vámbevételt szedett be ebben az évben, és ez 2025 végére 300 milliárd dollárra nőhet, mivel Donald Trump elnök kereskedelmi kampányának hatására a beszedések felgyorsultak.
Bessent a Fehér Ház kabinetülésén elmondta, hogy a Trump új vámtarifáiból származó jelentős bevételek csak a második negyedévben kezdődtek, amikor Trump szinte az összes amerikai importra 10 százalékos vámot vetett ki, és emelte az acél, az alumínium és az autók vámját - számol be a Reuters.
A pénzügyminiszter szerint arra számíthatanak, hogy ez az összeg az év végére jóval meghaladhatja a 300 milliárd dollárt.A pénzügyminisztérium szóvivője szerint a 300 milliárd dolláros célkitűzés erre az évre vonatkozik.
A vámbevételek 300 milliárd dollárra történő emelése az idén a következő hónapokban exponenciális növekedést, valamint a jelenlegi szinthez képest meredek és széles körű vámemeléseket jelentene.
Bessent hozzátette, hogy a Kongresszusi Költségvetési Hivatal becslése szerint a vámbevételek 10 év alatt összesen körülbelül 2,8 billió dollárra rúgnak, amit a pénzügyi tárca alacsony becslésnek tart.A Pénzügyminisztérium rekordmagas, 22,8 milliárd dolláros bruttó vámbevételt jelentett májusban, ami csaknem négyszerese az egy évvel korábbi 6,2 milliárd dolláros összegnek.
