Orbán: Júniusra 7 millió beoltott lehet, védettségi igazolvánnyal mehetünk majd rendezvényekre

Hírek2021. ápr. 9.Sz.A.

Május 10-én nyitják ki a középiskolákat, az érettségi vizsgák pedig csak írásban lesznek, mint tavaly. Tegnap elértük a négymillió regisztráltat, május közepére 5 millió, júniusra pedig 7 millió főt lehet majd beoltani. A társadalmi eseményekre védettségi igazolvánnyal lehet majd menni - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádiónak adott ma reggeli interjújában.

Akkor lesz béke, ha beoltattuk magunkat. A bezárás csak lassítani tudja a fertőzőképesebb brit mutáns terjedését, de megállítani pedig csak az oltás fogja - fogalmazott Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország műsorában.

Mint mondta, jól halad a regisztráció, több mint 4 millió ember regisztrált, de ez még mindig kevés, ezért kampányt indítunk, hogy még többen vegyék fel az oltást.

A 3 millió beoltottat hamarosan elérjük, a 4 milliót pedig május elején, majd a május közepére 5 millió, június elejére 7 millió magyar állampolgár lehet beoltva reményeink szerint - tette hozzá.

Attól tartok, hogy nem lesz annyi regisztrált, mint amennyi vakcina lesz - mondta.

Az iskolák nyitásáról szólva elmondta: nem érdemes néhány napra kinyitni az érettségi szünetig, ezért május 10-én nyitják meg a középiskolákat. Csak írásbeli érettségi lesz, vagyis úgy szervezik meg az érettségiket, mint tavaly. 

Áprlis 19-én elérjük a 3,5 millió beoltottat, védettségi igazolvánnyal lehet majd szállodába, koncertre, társadalmi eseményekre menni - mondta.

Mint fogalmazott, egy éve élünk háborús állapotok között, és ilyen félháborús, háborús állapotokat ez a nemzedék nem látott még ilyet, még a rendszerváltáskor sem.

- Az embereknek a háborúkból elege van, nem szeretnénk ilyen körülmények között élni, mindenki békés életre, derűre, nyugalomra, tervezhetőségre vágyik - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a nyitás minden lépése a beoltottak számától függ, de figyelni kell a járványügyi adatokra is, mert az szabja meg a tempót.
A nemzeti konzultáció világosan kijelölte, milyen lépéseknek kell egymás után következniük: az iskolák kinyitását követhetik az éttermek, majd a szállodák, utána a jeggyel látogatható kulturális és sportrendezvények, mozik, konditermek jöhetnek. Közel vagyunk ahhoz, hogy a védettségi igazolvánnyal látogatható kulturális, közösségi események ismét elérhetőek lesznek - mondta.

Az oltások megszervezéséről elmondta: az ország legnagyobb logisztikai feladatát bonyolítják.Minden egyes beadott oltásnak kell lennie egy párjának betárolva hűtőkamrákban, hogy az oltásra jelentkezett ember megkapja a megfelelő időpontban a második dózist.

A 65 év felettiek 90 százaléka be van oltva, sok év munkája van abban, hogy bizalomra épülő kapcsolatok révén be lehetett szerezni a vakcinákat - fogalmazott.

A június közepén kezdődő labdarúgó Európa-bajnoksággal kapcsolatban elmondgta: addigra mindenki, aki regisztrált, meg fogja kapni az oltást, így lehetőség lesz arra, hogy védettségi kártyával az érdeklődők részt tudjanak venni ezen az eseményen.

Az oltások európai beszerzéséről, és a bajorok Szputnyik V vakcina vásárlásáról szólva elmondta: most is ugyanaz történt Brüsszelben, mint a migrációs válság idején, mire észbe kaptak, már benn voltak a migránsok. 

Hangsúlyozta: végig ragaszkodtunk ahhoz, hogy a nemzeti vakcinabeszerzést nem szabad feladni, és kell lennie másik forgatókönyvnek, ez volt a keletről beszerzett vakcina.

Az oltási hajlandósággal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nálunk 13 kötelező oltás van gyerekkorban, ezzel világviszonylatban is jól állunk, történelmileg is bízunk az orvosainkban, és a szülők körében alig van oltásellenes mozgalom.