Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Orbán Viktor: a magyar gazdaság uniós pénzek nélkül is válságálló

Hírek2024. jan. 19.MTI

A magyar emberek 2023-ban bebizonyították, hogy a magyar gazdaság európai uniós pénzek nélkül is válságálló, a legnehezebb periódusokon is túl tud jutni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Intenzív, diplomáciai szempontból sűrű évre számít 2024-ben a miniszterelnök

Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta,

megkezdték az előkészítését "annak a hosszú menetelésnek", hogy július 1-jétől az év végéig Magyarország adja az Európai Tanács soros elnökségét, ez nagyon intenzív diplomáciai munkát is igényel.

A kormányfő kiemelkedő eseményként értékelte Robert Fico szlovák miniszterelnök keddi budapesti látogatását, akivel már 33-szor találkoztak. Hozzátette: örül, hogy egy "régi harcos" visszatért, mert egy régi harcossal mindig könnyebb, mint egy új partnerrel, bár az új sem rossz, mert az új román miniszterelnökkel történő együttműködés is komoly lehetőséget tartogat a kétoldalú kapcsolatok javításában.

A vietnami miniszterelnök látogatásáról azt mondta, az ázsiai országok felemelkedése nem átmeneti jelenség, a Nyugatnak meg kell értenie, hogy nem egyedül diktálja a gazdasági játékszabályokat.

A nemzeti konzultáció azt bizonyítja, hogy továbbra is erős ország, erős nemzet vagyunk

A nemzeti konzultáció azt bizonyítja, hogy továbbra is erős ország, erős nemzet vagyunk, az üzenetet pedig meg fogják hallani Brüsszelben - mondta Orbán Viktor.

Míg a magyar nemzeti összetartozás ezer, addig a nyugat-európai egy-kétszáz évre tekint vissza. Mivel nincsenek körülöttünk rokonaink, az összetartozás, az életösztönök, a "mély nemzeti gondolatok Magyarországon nagyon erősek", és ezt bizonyítja a nemzeti konzultáció is, amelyet másfél milliónál több ember töltött ki, "mivel úgy gondolták, hogy az ország szempontjából fontos" - mondta a kormányfő.

Hozzátette: amivel Brüsszelben előhozakodnak, hogy miért nem adják ide a nekünk járó uniós pénzeket, mi a bajuk Magyarországgal, "az sületlenség, az csak egy blabla". A valódi probléma a migráció, a gender, meg a háború. De ezekben a kérdésekben nem tudunk engedni - jelentette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva, "ezek fontosabb kérdések, az életnek értékesebb részei, mint a pénz".

Nincs az a pénz, amiért migránsokat engednénk be

Nincs az a pénz, amiért migránsokat engednénk be, és nincs az a pénz, amiért meg fogjuk engedni, hogy "ellakják tőlünk az országunkat" - mondta a miniszterelnök.

A kormányfő hangsúlyozta: nincs az a pénz, amiért olyan állapotokat megengednénk, amit a nyugat-európai államokban tapasztalni lehet. Példaként említette a terrorveszélyt, a bűncselekményeket, a párhuzamos társadalmakat.

Orbán Viktor hozzátette: nincs az a pénz, amiért az LMBTQ kezére adnánk a gyermekeinket és az unokáinkat. Ez lehetetlen, a magyar családokban "elgondolhatatlan", a gyerekek nevelése, különösen a szexuális nevelés, mindig a családokra és a szülőkre tartozik, ezt nem veheti el tőlük senki, az iskola meg különösen nem - jelentette ki.

Nem tudnak bennünket pénzügyileg megzsarolni ezekben a kérdésekben, mert ezek fontosabb kérdések, mint a pénz - mondta.

A miniszterelnök a közelgő európai választások kapcsán úgy értékelt: elő kell jönni a farbával, meg kell mondani, ki mit akar. A választás ezekről a kérdésekről fog szólni, a migrációról, a családjainkról és a háborúról

- mutatott rá.

2023 nehéz volt, egy könnyebb, jobb év elé nézünk

A tavalyi esztendő nagyon nehéz volt, de idén egy könnyebb év, egy jobb év elé nézünk

- hangsúlyozta.

Felidézte: meg kellett küzdeni a koronavírus-járvány és a háború hatásaival, "az energiaárak fölrepültek az égbe, az infláció a felhőkben volt".

Meggyötört bennünket a 2023-as év, de az, hogy ezen túljutottunk, az, hogy ezt megoldottuk, egy könnyebb, egy jobb év elé nézünk. Az, hogy ezt együtt oldottuk meg, nem egyéni menekülőpályákat találtak a magyarok, ez megerősíti szerintem a képességét a magyaroknak arra, hogy egyre jobb és jobb teljesítményt nyújtsanak a világgazdasági versenyben is. Tehát emeli az ország életminőségét és sikeres nemzetté tesz bennünket

- fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor hozzátette: erre szükségünk is van, hiszen "a 20. század nem éppen a magyarok sikereitől volt hangos".

A magyar gazdaság európai uniós pénzek nélkül is válságálló

A magyar emberek 2023-ban bebizonyították, hogy a magyar gazdaság európai uniós pénzek nélkül is válságálló, a legnehezebb periódusokon is túl tud jutni - jelentette ki.

A kormányfő hangsúlyozta: amikor leginkább kellett volna az uniós pénz - a koronavírus-járvány után, vagy az energiaárak növekedésének időszakában -, akkor nem jött, ennek ellenére Magyarország mind a két válságot megoldotta.

Hozzátette: az inflációt is sikerült letörni uniós segítség nélkül 25 százalékról 6 százalék környékére, és 2024-ben a gazdasági növekedés tekintetében is "szép jövő előtt állunk", európai összevetésben is az "élbolyban leszünk".

Idén is a szokott rendben érkezik a 13. havi nyugdíj

Idén is meg fogják kapni a nyugdíjasok a szokott rendben a 13. havi nyugdíjat - közölte a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt mondta: minden évben "komoly beszélgetés" a pénzügyminiszterrel, hogy biztosan ki tudja-e fizetni a 13. havi nyugdíjat egy összegben, úgy, ahogy várják a nyugdíjasok.

Jelezte: idén már ez a beszélgetés megvolt, így biztosan mondhatja, hogy az idei évben is meg fogják kapni a nyugdíjasok a szokott rendben a 13. havi nyugdíjat, a magyar gazdaság ebben az évben is képes lesz ezt biztosítani.