Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Óriási az érdeklődés az Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program iránt

Hírek2023. nov. 2.Növekedés.hu

Az Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program második felhívása 2023. szeptember 28-án került meghirdetésre, a vissza nem térítendő támogatás keretösszege 6 milliárd forintot ér el.

A támogatás összege 300-500 millió forintot érhet el, a támogatási intenzitás pedig legfeljebb 70 százalékos lehet.

A 2023. október 26-i, azaz csütörtöki beadási határidőig

összesen 114 pályázat került benyújtásra, a pályázók összesen több mint 44 milliárd forintot igényeltek.

Ez azt jelenti, hogy több mint hétszeres érdeklődés mutatkozott a Program iránt, ami egyértelmű sikerként értékelhető. A beadott fejlesztési tervekben bemutatott beruházások teljes összege megközelíti a 65 milliárd forintot.

Fábián Gergely a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára a program és a magas érdeklődés kapcsán kiemelte, hogy

a pályázaton keresztül megvalósuló, technológia alapú beruházások érdemben segítik a vállalkozásokat abban, hogy a közétkeztetők és a kiskereskedelmi láncok beszállítóivá válhassanak, vagy beszállítóként tovább javítsák az előállított élelmiszerek minőségét, esetlegesen növeljék kapacitásaikat, hatékonyságukat, vagy tovább csökkentsék működési költségeiket. Mindez jelentősen növelheti az érintett magyar vállalkozások versenyképességét, ezáltal megőrizve a munkahelyeket és megvédve a családokat.