Óriási beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto

Hírek2020. okt. 19.MTI

Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter elmondta: az autóipari beruházás első ütemben 138 új munkahelyet teremt, a vállalat célja pedig az, hogy évente kétmillió alkatrészt gyártsanak mind a hagyományos, mind az elektromos autóipari vállalatok számára.

A nyolchektáros miskolci területen egy 26 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot húz fel a kínai cég - tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte: tíz év alatt Magyarország 22 százalékkal növelte keleti irányú exportját, és 2019-ben fordult először elő az, hogy egy távol-keleti ország hozta a legtöbb beruházást Magyarországra. Megjegyezte: globálisan is megdőlt az a dogma, hogy a tőke kizárólag nyugatról áramlik keletre, tavaly a világban végrehajtott összes beruházás 58 százalékát keleti tőkéből finanszírozták.

Rámutatott: tavaly a Magyarországra érkezett beruházási érték 60 százaléka keletről származott, és a tavaly újonnan létrehozott munkahelyek 40 százaléka is keleti beruházókhoz kötődik.

Szijjártó Péter arról is beszélt: az autóipar Magyarországon 120 éves tradíciókra tekint vissza, jelenleg 700 autóipari vállalat működik az országban, ami Magyarországot az európai járműipar egyik fellegvárává tette.

Tavaly 550 ezer gépkocsit és több mint kétmillió autómotort gyártottak Magyarországon, az ágazat exporthányada pedig 90 százalék felett van - ismertette. 

Hozzátette: ugyanakkor látni kell, hogy az autóipar új, modern korszakba lépett, amikor a kutatás-fejlesztés és az innováció legalább olyan fontos, mint maga a gyártás. Nem véletlen, hogy Magyarország mind az elektromobilitásban, mind az önmagukat vezető autók fejlesztésében megpróbál élen járni - mondta.  

Most, a világjárvány idején minden beruházás "aranyat ér", mert ezek mentik meg a munkahelyeket és hozzák magukkal a magas színvonalú technológiát - szögezte le.

Szijjártó Péter szerint a Chervon fejlesztése tovább erősíti Magyarország és Kína együttműködését. Az idén az első hét hónapban 19 százalékkal nőtt a magyar-kínai kereskedelmi forgalom és ezen belül 10 százalékkal nőtt Magyarország exportja - emelte ki.