Orosz harckocsik sorozatvetőkkel nyomulnak előre Luhanszk megyében

Hírek2023. márc. 1.MTI

Moszkva nem hiszi el azt az ukrán hivatalos állítást, miszerint Kijev nem támad orosz területeket - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak nyilatkozva.

"Nem hisszük el" - jelentette ki Peszkov Mihajlo Podoljaknak, az ukrán elnöki irodavezető tanácsadójának arra az állítására reagálva, miszerint "Kijev nem mér csapásokat az Oroszországi Föderáció területére".

Az elmúlt hetekben több oroszországi régióból jelentettek drónnal végrehajtott ukrán csapást vagy erre irányuló kísérletet a helyi hatóságok. Orosz határmenti településekkel kapcsolatban nem ritkán hangzik el hivatalos bejelentés halálos áldozatokat is követelő ukrán belövésekről.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szerdai hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az orosz hadsereg az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten lévő létesítmények ellen megkísérelt súlyos ukrán dróncsapást akadályozott meg. A tábornok szerint hat drónt lelőtt a légvédelem, négyet pedig rádióelektronikai harcra szakosodott egységek tettek üzemképtelenné, személyi sérülés nem történt, kár nem keletkezett.

Konasekov szerint az orosz ellenőrzés alá került többi régió felett az elmúlt nap folyamán 15 ukrán drónt lőttek le. Emellett az orosz légierő megsemmisített egy ukrán Szu-24-es repülőgépet.

A tábornok szerint az ukrán fegyveres erők vesztesége az elmúlt nap folyamán mintegy hatszáz fő volt, közülük mintegy 190 katona a Donyeck körzetében zajló harcokban, több mint 150 pedig Liman irányában esett el.

Jevgenyij Prigozsin, az Artemivszkért (Bahmutért) vívott harcokban kulcsszerepet játszó Wagner katonai magánvállalat alapítója a sajtószolgálatán keresztül cáfolta szerdán azokat a jelentéseket, amelyek szerint kivonnák az ukrán egységeket a városból. Prigozsin szerint az ukrán fegyveres erők újabb tartalékokat vetnek be "és minden erejükkel igyekeznek megtartani a várost"."Az ukrán hadsereg harcosainak tízezrei tanúsítanak heves ellenállást, a harcok napról napra véresebbek" - hangzott a közlemény.

Igor Kimakovszkij, a "Donyecki Népköztársaság" vezetőjének tanácsadója a Pervij Kanal orosz állami tévécsatornának nyilatkozva azt állította, hogy Artemviszk környékén az ukrán veszteségek mintegy 70 százalékát felkészült alegységek szenvedték el. Úgy vélekedett, hogy ha Kijev erősítést küld az ostromlott városhoz, azok olyan alakulatok lesznek, amelyek számára "nem fontosak".

A RIA Novosztyi hírügynökség arról számolt be, hogy orosz ejtőernyős egységek nyomulnak előre a luhanszki régióban lévő Kreminna környékén. A jelentés szerint a támadásban T-90-es harckocsikat és TOSZ-1-es Szolncepjok termobárikus rakéta-sorozatvetőket is bevetnek.A nap folyamán az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek ukrán tüzérségi támadást a helyi hatóságok. Egyedül Donyeckre helyi idő szerint 18 óra körül húsz sorozatvető-rakétát lőttek ki.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az illetékes nemzetközi szervezetek figyelmébe ajánlotta szerdán azokat az ukrán online médiában megjelent értesüléseket, amelyek szerint radioaktív anyagok érkezhettek Ukrajnába a gabonaexport számára megnyitott kikötőkön, Odesszán és Csornomorszkon keresztül.

Felhívta a figyelmet rá, hogy a két kikötő Moldova Dnyeszter menti területe közelében található, amely ellen az orosz védelmi tárca szerint ukrán katonai provokáció készül.

Emlékeztetett rá, hogy az orosz védelmi minisztérium korábban szintén jelezte: nukleáris anyagot tartalmazó konténerek érkeztek Ukrajnába. A minisztérium értesülései szerint Kijev ezeket felhasználva provokációra készül, hogy Moszkvát a nukleáris biztonságról megkötött egyezmény megsértésének gyanújába keverje.