Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Öt év után ismét Nyíregyházán a Közgazdász-vándorgyűlés

Hírek2024. aug. 23.Növekedés.hu

Öt év után ismét Nyíregyháza ad otthont a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájának: a 62. Közgazdász-vándorgyűlést 2024. szeptember 5-én és 6-án a Nyíregyházi Egyetemen rendezi meg az idén 130 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). A rendezvényre mintegy 700 kárpát-medencei magyar közgazdászt várnak a szervezők.

Izgalmas és érdekes programra készülhetnek a 62. Közgazdász-vándorgyűlés résztvevői: a helyszínen, a Nyíregyházi Egyetemen szeptember 5-én és 6-án két plenáris és 16 szekcióülés mintegy száz előadója várja majd a résztvevőket. A helyszíni szekciókat 7 előre rögzített szekció – kerekasztal-beszélgetés – egészíti majd ki, amelyeket szeptember 5-dikétől a konferencia honlapján és az MKT YouTube-csatornáján nézhetnek és hallgathatnak meg az érdeklődők.

Az idei konferencia központi témáját a versenyképesség összefüggései adják majd.

A konferencia plenáris ülésein Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter; Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter; Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács elnöke és Szomolai Csaba, az Állami Számvevőszék alelnöke osztja meg gondolatait a hallgatósággal. Idén is lesz bankvezérek kerekasztala, makrogazdasági elemzői fórum, lesz szó korrupcióról, innovációról, feszített munkaerőpiacról, mesterséges intelligenciáról és az államháztartásról egyaránt.

Az előre rögzített szekciók többek között az online kiskereskedelem gazdasági és logisztikai hatásairól, a demográfiai válság és versenyképesség kapcsolatáról, a kultúra, az innováció és a versenyképesség összefüggéseiről, valamint a körforgásos gazdaságról szólnak majd. Az egyes szekciók előadói között ott lesz a kormány három minisztere, öt államtitkára és két helyettes államtitkára; ott lesznek a Magyar Nemzeti Bank felső vezetői, a pénz- és tőkepiacon meghatározó vállalatok, bankok, pénzintézetek, a hazai üzleti élet első számú vezetői,

valamint neves gazdaságkutatók, elemzők is.

A 62. Közgazdász-vándorgyűlés plenáris ülései és egyes szekciói a tervek szerint élőben követhetők lesznek majd a konferencia honlapján és az MKT YouTube-csatornáján, a rendezvényt követő napokban pedig mind a 23 tematikus szekció felvétele elérhető lesz a honlapon.

A konferencia részletes programja a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/ honlapon megtalálható