Évszázadok adatai mutatják: ezek a tényezők határozzák meg egy nemzet felemelkedését vagy bukását

Többszázéves folyamatokat és gazdasági adatsorok ezreit elemzi majd vonja le a következtetéseket az a könyv, melyet a világ egyik legokosabb indiai emberének választott befektető és alapkezelő közgazdász, Ruchir Sharma írt. A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötetében a Morgan Stanley és a Rockefeller Capital egykori vezetője sorra veszi azokat a tényezőket, melyek leginkább befolyásolják egy-egy ország teljesítményét és jövőjét.

Felsoroljuk az összes szabályt, és ismertetjük az egyes pontokhoz tartozó legfontosabb tanácsokat. A befektetési guru legmeglepőbb javaslata épp az utolsó szabályhoz tartozik.

Már a kötet bevezetőjében egyértelművé teszi az évtizedek óta New York-ban élő, indiai közgazdász-alapkezelő, hogy következtetéseiben egy profi elemzői csapat segítette. E sokéves csapatmunkára szükség is volt, hiszen a kötet elképesztő mennyiségű adatot vesz górcső alá, konkrét példákat hozva fel a múltból a tíz aranyszabály alátámasztására.

A siker fő tényezőinek ismertetése előtt azonban lássuk a legfontosabb tanácsot. Eszerint soha nem azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy milyen lesz a világ, ha a jelenlegi trendek kitartanak.

Sokkal inkább azt kell vizsgálnunk: mi fog történni, ha a dolgok visszatérnek a rendes kerékvágásba, és a múltban megfigyelt ciklusok továbbra is követik egymást.

A gazdasági trendek átmenetiek, a változás és a válság a norma, ezért kerülni kell a lineáris előrejelzéseket. Nos, a felsorolt 10 alapszabály túlmutat a közgazdaságtanon és a politikán, de még az egyes történelmi folyamatokon is. A szerző és csapata a kutatómunka alatt nemcsak matematikai modellekre és statisztikai adatsorokra alapozott. Elhagyták azt az alapvetést is, miszerint az emberek mindig racionálisan cselekszenek.

Sőt, Sharma szerint a közgazdászoknak eddig pont azért nem sikerült előre megjósolniuk egyetlen gazdasági világválságot sem, mert kizárólag elméleti síkon mozogtak, matematikai modellek alapján terveztek, és racionális döntéshozatalt feltételeztek a lakosság részéről. Lássuk hát melyek azok a szempontok, amelyekkel meghatározható, hogy egy ország felemelkedőben van, hanyatlik vagy épp vergődik.

1. Harc a népesség fogyása ellen. A sikeres nemzetek leküzdik a népességcsökkenést, határozott lépéseket tesznek a munkaképeskorú népesség fogyása ellen. Az évszázadokra visszatekintő adatsorok egyértelműen mutatják, hogy a gazdasági növekedés mintegy fele mögött a népességnövekedése áll. Megoldást jelenthetnek a gyermekvállalás ösztönzését célzó kormányzati intézkedések, továbbá ezt a célt szolgálhatja a kihasználatlan munkaerő-tartalék kiaknázása, illetve a nők és a nyugdíjasok bevonása a munkaerőpiacra.

Az elöregedő gazdaságok számára a nyugdíjkorhatár megemelése is megoldást jelenthet, hiszen ezzel a munkavállalók száma és az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott érték is növekszik.

A bevándorlás kérdésével ennél a fejezetnél foglalkozik a szerző, aki a munkavállaló migránsok bevonzásánál Kanadát, az USA-t és Ausztráliát említi pozitív példaként. A munkaképes lakosság fogyásánál és az ebből fakadó veszélyeknél Németország példáját hozza fel. Sharma számításai szerint ahhoz, hogy Németországban az eltartottak és a dolgozók közötti egyensúly fennmaradhasson a jövőben, évente másfél millió bevándorlónak kellene érkeznie. Ez azonban egy óriási bizonytalansági tényező is, mert mint a szerző írja: a migrációval szembeni ellenérzés egyre erősebb.

2. Reformer politika és tömegtámogatás. A politikai élet körforgásában a válság reformokra kényszeríti az országot, majd a reform jólétet hoz. A jólét azonban arroganciára hajlamosít, ami pedig újabb válsághoz vezet. Számos ország példáját elemezve az látszik, hogy a hatékony reformok bevezetése nagyobb valószínűséggel esik egy-egy politikai vezető első ciklusára, és kisebb valószínűséggel a továbbiakra. E szabály alól azonban vannak kivételek, például Szingapúr, ahol LiKuang-jao több mint 3 évtizedig kormányzott.

A sikeres vezetők két kulcsfontosságú jellemzővel rendelkeznek: tömegtámogatással, valamint a szükséges gazdasági reformokhoz szükséges szakértelemmel.

Vagy legalábbis az arra való hajlandósággal, hogy a gazdasági reformokat szakértőkre bízzák. Mint Sharma írja: a legjobb vezetőkben gyakran ötvöződik a közszereplő karizmája és a magánember komolysága. A piacok ugyanakkor hajlamosak a technokratáknak szurkolni, feltételezve, hogy a világbanki vagy neves egyetemi háttérrel rendelkező vezetők tudni fogják, mi kell az erőteljes növekedéshez.

Ám a technokratát ritkán érnek el sikereket országos vezetői szerepekben, mert gyakorta nincs érzékük ahhoz, hogy a reformjaikat el is tudják adni – mutat rá a szerző, aki az Európai Bizottság volt elnökét, Jean-Claude Junckert idézi, amikor azt mondta: „Mindannyian tudjuk, mit kell tennünk, csak azt nem tudjuk, utána hogyan választassuk újra magunkat.”

3. Gazdaságot segítő milliárdosok. A „jó” és „rossz” milliárdosok megfelelő aránya biztosítja a társadalom virágzását. A jó milliárdosok képességeik és innovációik révén szerezték meg vagyonukat, míg a rossz milliárdosok általában az ingatlan- és a pénzpiacokon dolgoznak az indiai közgazdász szerint. A jó milliárdosok a többinél nagyobb mértékben járulnak hozzá a termelékenység növekedéséhez, illetve népszerű fogyasztói termékeket, például okostelefonokat vagy autókat gyártanak.

Egy egészséges gazdaságnak az eredményes vállalkozók folyamatosan megújuló csoportjára van szüksége, ők segíthetik elő egy ország szárnyalását.

4. Megfelelő méretű kormány. A sikeres országokat nem az jellemzi, hogy a kormányuk kicsi, hanem hogy a kabinet épp akkora, amekkora a fejlődési szintnek megfelel. A gazdasági növekedés kézben kell tartani, épp ezért szükség van a hatékony méretű kormányra. A szerző itt két végletet említ: Franciaországban a kormány minden évben a megtermelt GDP 56 százalékát költi el, itt tehát túlságosan nagyra nőtt államról beszélhetünk. A karcsú államok közé tartozik ugyanakkor Japán, Ausztrália és az Egyesült Államok.

5. Földrajzi helyzet kihasználása. A sikeres nemzetek a lehető legtöbbet hozzák ki földrajzi fekvésükből, és nagy összegeket fektetnek az utak, a kikötők és a kommunikációs hálózatok kiépítésébe. Mindezt annak érdekében teszik, hogy megfelelően kapcsolódni tudjanak a globális és regionális piacokhoz. Az okos országok beruházásaikkal ellátási láncokat építenek ki, amelyek akkor is képesek kielégíteni a keresletet, ha a gazdaság felgyorsul.

6. Beruházások bölcsen. Egy-egy feltörekvő ország általában akkor képes gyors növekedést produkálni, ha magasak a beruházásai, és a beruházások emelkedő pályán mozognak. Sharma szerint a sikerhez a GDP 25-30 százalékát kell kitennie a beruházásoknak.

Azoknak az országoknak ugyanakkor rosszak a kilátásai, ahol a beruházások aránya alacsony, és csökkenő tendencia látszódik.

7. Ellenőrzés alatt tartott infláció. A közgazdaságtan egyetlen témakörét sem bénítja meg annyira a hagyományos gondolkodásmód, mint az inflációét – véli Sharma, hozzátéve: a pörgő gazdaságokban nem magas az infláció. A 13 legismertebb, második világháború után gazdasági csodaként nyilvántartott ország jellemzően a GDP-je 30 százalékának megfelelő összeget költött el beruházásokra évente, míg a magas növekedést alacsony infláció kísérte esetükben. Példaként az indiai közgazdász Dél-Koreát, Tajvant, Szingapúrt és Kínát hozza fel.

8. Ne legyen túlértékelt a valuta. A sikeres nemzetek olcsónak tűnnek, legalábbis a külföldi látogatók számára. Ez azért jó, mert ha a valuta a helyi árakat megfizethetővé teszi, akkor pénzt fog bevonni a gazdaságba az exporton, a turizmuson és egyéb csatornákon keresztül. A túlértékelt valuta viszont a helyieket és a külföldieket egyaránt arra fogja késztetni, hogy a pénzüket kivigyék az országból, ezzel megnehezítve a gazdasági növekedést.

9. Adósság: nem a mérték, hanem a növekedési ütem a fontos. Sharma szerint kulcskérdés, hogy az adósság gyorsabban vagy lassabban növekszik-e, mint a gazdaság. Ha egy országban a magánhitelek öt éven keresztül sokkal gyorsabban nőnek, mint a gazdaság, akkor várható, hogy a gazdaság lassulni fog. Sőt, az is lehet, hogy pénzügyi válság következik be. A baj közeledtének legegyértelműbb jele nem az adósság nagysága, hanem növekedésének üteme – mutat rá a szerző.

10. A média közönye jó, a média vonzalma nem. A sikeres országok sokszor az ismeretlenségből törnek elő, míg gyakran azok az országok buknak el, amelyeket a legnagyobb felhajtás övez a médiában. Minél régebb óta tart egy gazdasági fellendülés vagy egy összeomlás, annál valószínűbb, hogy vége lesz, a média viszont egyre erősebb meggyőződéssel hiszi, hogy örökké tartani fog.

Ahelyett, hogy a média felismerné a gazdasági trendek ciklikusságát, azt feltételezi, hogy a trendek bebetonozódnak.

A pozitív sajtóvisszhang önelégültté teszi az országok vezetőit ahhoz, hogy folytassák a szükséges reformokat. Az újságírók hajlamosak az olyan hatóságok iránymutatását követni, mint például az IMF, amelyek a szisztematikusan pörgő gazdaságok körül csinálnak hírverést – írja az indiai közgazdász, aki e megállapításával az újságírói berkekben továbbra is viruló lineáris gondolkodás problémájára kívánja ráirányítani a figyelmet.

Kik nyerték meg az egyes évtizedeket? Növekedési rangsor