Öt évre befagyaszthatják a lakásbérleti díjakat Berlinben

Hírek2019. júl. 5.Növekedés.hu

Az elmúlt évtizedben a lakásbérleti díjak megkétszereződtek a német fővárosban, és egyre nehezebb azokat megfizetni - olvasható a dw.com hírportálon. A berlini önkormányzat a közelmúltban kezdeményezte, hogy 2020-tól kezdődően öt évre fagyasszák be ezeket a díjakat.

Az önkormányzati tisztségviselők szerint a kezdeményezés célja, hogy

1,5 millió lakás bérlői számára védelmet nyújtson a díjak további növelésével szemben. 

A Left (Bal) párt városfejlesztési és lakásügyi szenátora, Katrin Lompscher kijelentette:

A Szenátus úgy döntött, hogy van jogi lehetőség a bérleti díjak felső korlátjának meghatározására.

E felhatalmazás alapján a szenátornak október 15.-ig jogszabály-tervezetet kell kidolgoznia a Testület számára. 

A tervezett szabályozás fő pontjai: 

  • A lakásbérleti díjak Berlin egész területén a következő öt év folyamán nem emelhetőek; a jóléti szolgáltatásokat nyújtó létesítményekre e szabály nem vonatkozik.
  • Városszerte meghatározzák a bérleti díjak maximális értékét. A bérlők jogi eljárást indíthatnak, ha bérleti díjuk meghaladja a vonatkozó értéket. 
  • Az új bérleti díjmaximumok 2020 január 1-én lépnek hatályba és június 18-tól, visszamenőleg érvényesítendők. 
  • A bérleti díjmaximumok az új építésű lakásokra nem vonatkoznak. 
  • Az általános szabályok alól felújítás esetén lehetnek kivételek, a nagyobb felújításokra azonban az ingatlan-tulajdonosoknak engedélyt kell kérniük a városi hatóságoktól. 
  • Azok az ingatlan-tulajdonosok, akik figyelmen kívül hagyják a felújításra vonatkozó szabályokat, akár 500 ezer eurós (mintegy 162 millió forint) büntetésben részesülhetnek. 

Koalíciós problémák 

Berlint a Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöld Párt és a Left Párt képviselői által alakított koalíció vezeti. Az SPD, amely Angela Merkel Kereszténydemokrata Uniójának (CDU), illetve a CDU bajor testvérpártjának, a Keresztényszocialista Uniónak (CSU) kisebbségi partnere a német szövetségi kormányban, az egész országban hasonló bérleti díj befagyasztásra szólított fel. 

Egy ilyen javaslat hivatalos felvetése további feszültséget szülhet Németország már ma is botladozó kormánykoalíciójának résztvevői körében, mivel Angela Merkel a korábbiakban a befektetőket támogató nyilatkozatokat tett. 

Az ingatlantulajdonosok előre menekülnek

A Haus und Grund, Németország legnagyobb ingatlantulajdonosi szövetsége nem késlekedett. Felszólította tagjait, hogy még az új jogszabály megjelenése előtt emeljék meg a bérleti díjakat. 

A bérleti díjak növekedése miatt számos bérlő már azt kérte, hogy a 3 ezer vagy annál több bérlakással rendelkező tulajdonosoktól ingatlanvagyonukat jogi úton vonják el. E javaslat kezdeményezői már több, mint 77 ezer aláírást gyűjtöttek és abban bíznak, hogy a kérdésről népszavazást írathatnak ki.