Öt képviselő hétszer nyert zsinórban egyéni körzetben

Hírek2022. ápr. 4.Sz.A.

1998 óta hét alkalmommal nyert választást egyéni körzetben a Fidesz öt képviselője. Tállai András Mezőkövesden, Kovács Zoltán Pápán, Pósán László Debrecenben, Hörcsik Richárd Sátoraljaújhelyen, Czerván György pedig Nagykátán.

Egyéni körzetben immár a hetedik alkalommal nyert fölényesen öt olyan fideszes képviselő, akik legyőzhetetlenek saját körzetükben. Mind az öten magas, 56-63 százalék közötti támogatottságot kaptak a tegnapi választáson.

Tállai András közgazdász a Pénzügyminisztérium államtitkára, a NAV korábbi elnöke, Mezőkövesd volt polgármestere 1998 óta veretlen körzetében. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7. választókerületében 61,3 százalékot kapott.

Kovács Zoltán Pápa polgármestere volt 21 évig, Veszprém megye 4. választókerületében is legyőzhetetlen 1998 óta. 2014-től területi közigazgatásért felelős államtitkár volt, előtte pedig Veszprém megyei kormánymegbízottként dolgozott. A Parlament Igazságügyi Bizottságának alelnöke a mostani választást közel 63 százalékos támogatottsággal nyerte.

Hörcsik Richárd pedagógusként és lelkészként végzett, a bölcsészettudományok doktora, történész, aki szintén hétszer került a Parlamentbe egyéni körzetben Sátoraljaújhelyen, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. számú választókerületben nyert. 61,8 százalékos támogatottsággal került be az ismét a Parlamentbe.

Pósán László történész, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke szintén 1998 óta a Fidesz országgyűlési képviselője, Hajdú-Bihar megyei 2. számú egyéni választókerületben nyert ismét. Tegnap a szavazatok 56,3 százalékát szerezte meg a körzetében.

Czerván György a Vidékfejlesztési Minisztérium korábbi államtitkára Nagykáta választókerület országgyűlési képviselőjeként veretlen a hetedik alkalommal jutott mandátumhoz egyéni körzetben. Pest megye 9. választókerületében a szavazatok 61 százalékát söpörte be.