Tíz év alatt ötszörösére emelkedett a lakosság betétben tartott vagyona

Hírek2021. ápr. 30.Növekedés.hu

Az MNB adatai alapján az utóbbi 10 évben több mint ötszörösére emelkedett a lakosság látra szóló és folyószámlabetétekben tartott vagyona - az OTP felmérése szerint.

Bár az OTP Banknál ugyanebben az időszakban több mint 100-szorosára emelkedett az állampapírban jegyzett befektetések összege, a bővülésben a változó piaci körülmények is szerepet játszottak. Ugyanakkor még mindig sokan mondanak le a befektetéssel elérhető kamatokról, elsősorban a befektetési termékekkel kapcsolatos tévhitek miatt.

Tíz év alatt ötszörösére emelkedett, tavaly év végére pedig meghaladta a 8419 milliárd forintot a lakossági látra szóló (a számlán szabadon lévő, nem lekötött) és folyószámlabetétek összege az MNB adatai alapján, a lakosság jelentős tehát nem fogja munkára megtakarításait. Az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatása alapján a bankkapcsolattal rendelkező, 18-70 év közötti lakosság mindössze 5 százaléka rendelkezik például állampapírral. Az akár 10 000 forint értékben is jegyezhető állampapír kedvező és egyszerű megoldást jelenthet a számlákon pihenő összegek számára.

„Kutatásaink alapján igen kevesen ismerik a lakossági állampapírokban rejlő lehetőségeket. A jelenlegi kamatkörnyezetben 500 ezer forint 3,5 százalékon egy évre 17.500 Ft kamatot biztosít állampapírban, míg, ha a folyószámlán hagyjuk, akkor csak 43 Ft-ot. Ezért a különbségért, azt gondolom, már érdemes befektetni”- fejtette ki Nyitrai Győző, az OTP Bank Retail Megtakarítási Igazgatóság vezetője. 

Az OTP Banknál jegyzett állampapírállomány összege az elmúlt tíz évben 100-szorosára emelkedett, a pénzintézet szerint még bőven van lehetőség a bővülésre, sőt, 2021 egyik legnépszerűbb terméke lehet az állampapír.

„Az öngondoskodási kutatásunk­* arra is rámutatott, hogy a megkérdezettek több mint fele nem tudta, hogy az állampapírok a banki betéteknél magasabb kamatot biztosítanak, de sokan vélték úgy, hogy csak nagy összegű megtakarítással érdemes belevágni egy ilyen konstrukcióba. Pedig már kisebb összegű, megosztott, több lábon álló, befektetéssel is jelentős eredményeket lehet elérni. Mi az OTP Banknál mindent megteszünk azért, hogy ügyfeleink számára megtaláljuk a legjobb megtakarítási lehetőségeket”- tette hozzá Nyitrai Győző. 

Az OTP Bank szakértelmét a területen igazolja, hogy az Államadósság Kezelő Központ 2021-ben is díjazta a legjobb teljesítményt nyújtó állampapír-forgalmazó partnereit a nagybanki állampapírok elsődleges és másodlagos piaca, valamint a lakossági állampapírok értékesítése alapján. Az OTP Bank ötödik alkalommal kapta meg „A Lakossági Állampapírok értékesítésében legnagyobb piaci részesedést elért forgalmazó” díját.

Az OTP Banknál elérhető állampapírok listája a következő linken található: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Megtakaritas/Ertekpapir/Allampapir