Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

PM: Májusban többlettel zárt a költségvetés

Hírek2024. jún. 10.MTI

A magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára. A költségvetés továbbra is biztosítja a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához szükséges fedezetet, miközben az erősödő gazdasági teljesítmény segíti a 4,5 százalékos hiánycél elérését. A költségvetés májusban 49 milliárd forintos többlettel zárt, ami 2016 óta a legkedvezőbb májusi havi mutató - jelentette az államháztartás központi alrendszerének május végi állásáról kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

Május végéig az államháztartás központi alrendszere 2548,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2559,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 115,5 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 104,3 milliárd forintos hiányt mutattak.

A PM kiemelte: május végéig a kamatkiadásokra fordított kifizetések 1760,6 milliárd forintot tettek ki, ami 659,4 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésnél.

A kamatkiadások év eleji megugrása a lakossági kötvények kamatfizetésében történt változások miatt tapasztalható, tekintettel arra, hogy egyes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatok kamatfizetési időpontja az első negyedévben volt esedékes.

Meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is - hangsúlyozták. "Nyugellátásokra 2848,4 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1090,8 milliárd forintot fordítottunk május végéig." - áll a közleményben.

A tájékoztatás kitért arra is, hogy az uniós források érkezése továbbra is folyamatos: május végéig 546,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások 801,9 milliárd forintot tettek ki. A bevételek kapcsán kiemelendő, hogy az alacsonyan tartott adók ellenére az előző év azonos időszakához képest az adó- és járulékbevételek 9,9 százalékkal magasabban teljesültek.

Hozzátették: a kormány kitart a hiány és az adósság csökkentése mellett, így a 4,5 százalékos módosított hiánycél elérése érdekében 675 milliárd forintnyi állami beruházást ütemezett át, miközben többezer milliárd forintnyi fejlesztést még idén megvalósít.