Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nagyon pörgött tavaly az építőipar, de a jövőt tekintve már sok a bizonytalanság

Hírek2020. jan. 22.MTI

Közel 6000 új induló céggel és folyamatosan növekedő termelési volumennel rendkívül erős évet zárt tavaly az építőipar, egy év alatt több mint 55 százalékkal több cég indult, mint amennyi megszűnt - derül ki az Opten közleményéből.

Pertics Richárd, az Opten Kft. elemzője szerint a magas cégalapítási szám jelentős részben a továbbra is magas keresletnek és a pozitív ágazati környezetnek köszönhető. A termelési volumen tavaly éves átlagban mintegy 24 százalékkal emelkedett 2018-hoz képest, ami 7 százalékponttal magasabb 2018 szintén erős növekedésénél.

Az elmúlt évek pozitív környezete olyan cégalapítási és cégtörlési görbét produkált a szektorban, amely egyetlen másik hazai ágazatra sem volt jellemző: tavaly 5835 építőipari cégalapítás mellett 3755 cégtörlést tett közzé a cégbíróság, így jelenleg már közel 54 ezer vállalkozás működik a szektorban.

Bár az ágazat sokat fejlődött az utóbbi években, továbbra sem csak pozitív értelemben emelkedik ki a többi hazai ágazat közül - mutat rá az Opten szakértője. A felszámolási arány a megszűnések számának csökkenése ellenére magas, sőt még emelkedik is, tavaly 851 építőipari cég szűnt meg felszámolással.

Összágazati szinten már a problémamentesebb végelszámolások kezdtek el dominálni a felszámolásokhoz képest, de az építőiparban erre a váltásra még várni kell. Továbbra is sok a behajthatatlan tartozás, a magas kintlévőség állomány veszélyezteti a szektor egyes szereplőit. Ezt erősíti meg az is, hogy 2019-ben rekordmennyiségű cég került hosszabb-rövidebb ideig tartó végrehajtási eljárás alá, több mint 7200 vállalkozás könyvelhetett el ilyen adóhatósági eljárást, ami az elmúlt 6 év legmagasabb értéke.

z Opten - Cégfluktuációs Index (a mutató az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) értéke 2019-ben átlagosan 18 százalék körül mozgott az építőiparban, a legjobb értékeket Veszprém (13,33), Vas (13,75) és Győr-Moson-Sopron (13,82) megyében érte el, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest (26,42), Nógrád (24,43) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (27,08) megye produkálta.

Az Opten szerint az ágazat jövőjét tekintve sok a bizonytalanság. A termelési görbe az év vége felé ellaposodni látszik, és a szerződésállományok sem mutatnak olyan szép képet. Az ágazati kockázatok közül kiemeli, hogy az építőipar általában nagyon érzékenyen reagál a gazdaság hullámzásaira, illetve a vállalatok tőkeerősségnek is van még hova fejlődnie.

Vélhetően az elmúlt évek lendülete egy darabig még ki fog tartani az ágazatban, a cégalapítások és a cégtörlések közötti olló viszont idén nem fog jelentősen tovább nyílni. 2020 végére 6000 körüli cégalapítás és 4000 körüli cégtörlés várható a szektorban, így a cégek száma továbbra is növekedni fog, de a pozitív hangulatot több hónapban jó eséllyel szegélyezik majd fájdalmasabb statisztikák is - írják.