Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Rengeteg vállalat igényelt e-autóra támogatást

Hírek2024. dec. 7.Növekedés.hu

A keretösszeg kétharmadát már megpályázták a vállalati e-autó programban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Az elektromos autók támogatására beérkezett igénylések összege meghaladta a 20 milliárd forintot a hazai cégek flottáinak zöldítését ösztönző kiírásban.

A több mint 4300 jelentkező közül mintegy 3400 gazdasági társaság megítélt támogatással és megkötött szerződéssel rendelkezik.

A 30 milliárd forintos teljes forrásmennyiség több mint fele ezzel már gazdára talált. A nyertesek nagyjából harmadának mostanra ki is fizettek összesen 4,7 milliárd forintot.A programban tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz vásárlásához kérhetnek járművenként 2,8-4 millió forint állami hozzájárulást a magyarországi vállalatok.

A lehívható összeg a járműkategóriához és az akkumulátor teljesítményéhez, a támogatható darabszám pedig a foglalkoztatotti létszámhoz igazodik. Egy cégre összesen akár 64 millió forint pályázati forrás juthat.Kiemelték, hogy az érdeklődést látványosan élénkítette a részvételi feltételek október végi könnyítése. Újabban a 2022-ben alapított gazdasági társaságok is indulhatnak, bevételi elvárás nélkül, és akkor is, ha kérelmüket korábban valamiért visszavonták.

A jelentkezők és az igényelt járművek száma, a kért támogatási összeg a módosítás óta a megelőző azonos időszakhoz képest egyaránt másfélszeresére nőtt a tárca tájékoztatása szerint.Hangsúlyozták, hogy a tiszta és csendes járművek élhetőbbé teszik a településeket, üzemeltetésük-karbantartásuk olcsóbb fenntartóik számára. A legnagyobb szennyezők közé tartozó közúti közlekedés zöldítése fontos szerepet tölt be a klímacélok elérésében.

A szektor károsanyag-kibocsátása tavaly csökkenőbe fordult Magyarországon - tették hozzá.

Az idén már csaknem 20 ezer tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba, és a leginkább környezetkímélő állomány 2020 eleje óta a kilencszeresére nőtt az országban.

A kormány a vállalatok zöldautó-beszerzései mellett a vidéki töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását is támogatja két programban összesen 60 milliárd forinttal

- olvasható a minisztérium közösségi oldalán található posztban.