Sikeresen zárult az SZTA befektetése a bonyhádi autóipari beszállítócégbe

Hírek2018. dec. 2.Növekedés.hu

Pénzügyileg eredményesen lezárta befektetését a Széchenyi Tőkebefektetési Alap a bonyhádi székhelyű, bőrbevonatú autóalkatrészek gyártásával foglalkozó Schaefer-Oesterle vállalkozásban. A Társaság a befektetési időszak alatt közel 1 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket, foglalkoztatottsági létszámát pedig megduplázta.

Az Alap 2015-ben 223 millió forint összegű kockázati tőkét fektetett a Társaságba, amely ezzel egy időben 96 millió forint értékű privát tőkét is bevont. A tőkebevonás mellett a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében a cég pályázati támogatással új telephelyre tudott költözni, valamint új beruházásokat tudott megvalósítani: 1000 m2-rel bővítette gyártócsarnokát, valamint 8 db nagy értékű berendezést is üzembe helyezett – összesen közel 1 milliárd forint értékben.

A Társaság a befektetést követően új munkahelyeket hozott létre, 2015 óta a foglalkoztatottsági létszám az exit időpontjáig közel a duplájára növekedett, jelenleg 370 főt számlálva. A már meglévő és új munkahelyek hosszú távú megtartása a jövőben is kiemelt célnak számít. A Schaefer-Oesterle Kft. egy negyven éve alapított németországi anyacég leányvállalataként 2005 óta gyárt prémiumkategóriás autómárkák számára bőr alapanyagú belsőtér komponenseket Bonyhádon. A befektetési időszak alatt tulajdonosváltásra is sor került: a német anyacéget nemrég egy francia autóipari beszállító vásárolta fel, amely ezáltal a bőrbevonatú alkatrészgyártással az eddigi műanyaggyártó üzletágát egészítette ki. A közel 5000 főt foglalkoztató vállalatcsoport tagjaként az exit után a Schaefer-Oesterle számára a német prémium kategórián túl egyéb területek is potenciált rejthetnek magukban – elsőként a termék kapcsán vannak tervben technológiai fejlesztések.

Egy újabb sikeres befektetés áll az SZTA mögött, a tőkebefektetés és a pályázat elősegítette, hogy a vállalat fontos fejlesztésekkel, bővítéssel erősítse pozícióját az autóipari beszállítói piacon. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. fókuszában elsősorban a növekedni képes beszállítócégek támogatása áll, növelve ezzel a magyar kis- és középvállalkozások versenyképességét.

– mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök–vezérigazgatója.