Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Szakszervezetek nyilatkoztak a munkáshitelről

Hírek2024. nov. 13.MTI

A munkáshitel társadalmi vitájának kezdőnapján szakszervezetek biztosították támogatásukról a kezdeményezést.

A Liga Szakszervezetek támogatja a fiatal munkavállalók életkezdését, tevékenységük folytatását és eszközök megvásárlását segítő munkáshitel program tervezetét - fogalmazott közleményében a Liga szakszervezetek, a kezdeményezést ugyancsak támogató Munkástanácsok Országos Szövetsége pedig azt emelte ki állásfoglalásában: a kamatmentes kölcsön óriási lehetőséget jelent az olyan kiemelten fontos területeken, mint az otthonteremtés, a karrierépítés vagy a családalapítás.

A Liga hangsúlyozta: jó eszköznek tartja az új hitellehetőséget, amely támogatja az "életkezdéshez kötődő esélyegyenlőséget", a gyermekvállalás ösztönzésével pedig a családpolitikai célokat is segíthet elérni. Előzetes számítások szerint csaknem 300 ezer embernek könnyítheti meg a munkakezdést vagy a munkatapasztalatok gyűjtését - írták. A Liga azt kéri a kormánytól, hogy kísérje figyelemmel a fiatal foglalkoztatottak helyzetét, és biztosítson újabb támogatásokat a szakmai fejlődésükhöz, élethelyzetük javításához.

A Munkástanácsok úgy fogalmazott: az egyszerűen hozzáférhető, kamatmentes kölcsön nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló, ráadásul a korai eladósodottság kockázata is alacsony.

"A munkáshitel minden fiatalnak példátlan előnyt jelent, aki tudatosan tekint a pénzügyeire és az összeget olyan célra használja fel, amelyből hosszú távon profitál" - emelte ki Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke az közlemény szerint. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkáshitel is kölcsön, bármilyen kedvezőek is a feltételek, vagyis vissza kell fizetnie a leendő adósnak.

Az elnök arra kéri a szülőket és a kormányt, hogy kiemelt figyelemmel kísérjék az első szerződéseket, és amennyiben azt tapasztalják, hogy a munkáshitel lehetősége miatt idő előtt megszakítják a fiatalok a tanulmányaikat, vagy olyanok akarják hitelfelvételre bírni őket, akik nem lennének arra jogosultak, haladéktalanul lépjenek közbe.

Palkovics Imre arra figyelmeztet, hogy a fiatalok könnyen csalás áldozataivá válhatnak, amelynek már a gyanúja esetén is gyors beavatkozásra lesz szükség.

A munkáshitelt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleménye szerint januártól igényelhetik a 17 és 25 év közötti fiatal munkavállalók. A program 10 éves futamidő mellett 4 millió forint kamatmentes hitelt biztosít, összesen csaknem 500 milliárd forinttal támogathatja a pályakezdőket.