Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A honvédek a nap huszonnégy órájában teljesítettek szolgáltatot az árvíz ideje alatt

Hírek2024. szept. 25.MTI

A Magyar Honvédség elsődleges feladata hazánk fegyveres védelme. Katonáink azonban a vármegyei kéréseknek megfelelően segítséget nyújtottak a Duna és a Lajta mentén az árvízi veszélyhelyzet kezelésében is, hiszen a magyar katonákra minden körülmények között, így árvíz idején is lehet számítani - közölte a honvédelmi miniszter szerdán a Facebookon.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalára feltöltött videóban hangsúlyozta: az árvízi védekezés a gyakorlatban mutatta meg, mit jelent a "Szeretem, megvédem!" mottó.

A Dunán 2013 óta nem tapasztalt mértékű árhullám elleni védekezésbe a hivatásos és szerződéses állomány mellett a területvédelmi tartalékos katonákat is bevontuk, köztük olyanokat is, akik a 2 hónapja meghirdetett toborzókampány hatására döntöttek úgy, hogy munkájuk vagy tanulmányaik folytatása mellett részt vállalnak hazánk biztonságának megőrzésében

fogalmazott a honvédelmi miniszter.

Kiemelte: a honvédek a nap huszonnégy órájában kiválóan és fegyelmezetten teljesítettek szolgálatot számos településen. Példaértékű kitartással összesen több mint 900 ezer homokzsákot töltöttek meg, gátat építettek és erősítettek, járőröztek, valamint többszáz szárazföldi technikai eszközt, köztük PTSZ-M lánctalpas kétéltű járműveket, valamint két helikoptert is bevetettek - sorolta.

Beszámolt arról is, hogy a Magyar Honvédség Szobon a lakosság szállításába is besegített: az árvíz által elzárt Kisorosziból egy beteget egy H145M, egy másikat egy H225M típusú helikopterrel szállítottak el, mielőbbi kórházi ellátásuk érdekében.

A feladat még nem ért véget, a Magyar Honvédség katonáira az árvíz levonulását követően is számíthatnak a magyar emberek - húzta alá Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzátéve: a tetőzést követően a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulata árvízvédelmi utómunkálatokat végzett Neszmélyben, az MH Altiszti Akadémia honvédei pedig Dunabogdányban segítették az árhullám levonulása utáni munkalatokat.

Ott voltunk mindenhol, ahol szükség volt ránk! Hivatásos és területvédelmi tartalékos katonáink kiválóan, nyugodtan, fegyelmezetten teljesítették szolgálatukat az árvíz ideje alatt

- hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki megköszönte a településvezetők és a lakosság bizalmát is.

"A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát" - mondta a miniszter.