Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Minden szakma képviselői megtalálhatják a helyüket a hadseregben

Hírek2023. feb. 16.MTI

Többfajta módon is lehet csatlakozni, hivatásosként, akár egy egész életen át vagy a tartalékos rendszerben, alkalmanként szolgálva.

A haza igényli, hogy szükség esetén kiálljunk mellette és meg is védjük - mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, akit a Magyar Honvédség toborzókampányáról kérdeztek, kiemelte: ugyan a hadsereg folyamatosan várja az érdeklődőket, de most azért indítottak egyéves országos kampányt, hogy ne csak a már a honvédség iránt érdeklődőket érjék el. A fiatalokat a hadseregbe hívják, szövetségbe, a magyar társadalmat pedig egyfajta párbeszédre arról, hogy a haza védelme miért fontos. Azt is be akarják mutatni, hogy a magyar haderő mennyit fejlődött az utóbbi években.

A miniszter szerint a honvédségnek olyan fiatalokra van szüksége, akiknek jó az erőnlétük, nyelveket beszélnek, elszántak a haza védelme ügyében, és részt akarnak venni az élményben, amelyet az ehhez a közösséghez tartozás jelent. Hangsúlyozta: minden szakma képviselői megtalálhatják a helyüket a hadseregben, ráadásul többfajta módon lehet csatlakozni, hivatásosként, akár egy egész életen át vagy a tartalékos rendszerben, alkalmanként szolgálva.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a hadsereg fiatalításáról azt mondta, az a missziókban tapasztalatot szerzett, NATO-iskolában képzett, sok év óta szolgáló, fizikailag kiemelt állapotban lévő tisztek, altisztek előbbre jutásának lehetőségét jelenti. Emlékeztetett arra: minden NATO-haderő szembesül azzal, hogy "felduzzad, egyfajta vízfej alakul ki" a magasabb rendfokozatú beosztásokban. Mint mondta, a kormány lehetővé tette, hogy a 45 évüket betöltött, 25 éves szolgálati viszonnyal rendelkezők méltó módon, a honvédelmi szolgálati juttatással kiléphessenek a civil életbe, utat engedve a fiataloknak.

A miniszter az M1 aktuális csatorna műsorának is vendége volt, ott arról beszélt, az előrelátó haderőfejlesztés következtében ma már high-tech, innovatív, modern hadereje van Magyarországnak. Úgy fogalmazott, ezek az új eszközök

"lényegében guruló, páncélozott, lövegtoronnyal felfegyverzett iPadek, amelyeknek a működtetéséhez egy másik generációra van szükség".

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szólt az ukrajnai háborúról is, megismételve a magyar álláspontot: az emberéletek megmentésének a legjobb módja, ha abbamaradnak a fegyveres harcok, tárgyalások kezdődnek a felek között és a lehető leghamarabb megszületik a béke. Hangsúlyozta: a magyar emberek biztonságát garantálni kell, Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból. Amíg a fegyveres konfliktus él, addig az eszkaláció veszélye is fennáll - tette hozzá.