Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Százmilliárdok cégeknek technológiaváltásra

Hírek2021. jún. 13.Növekedés.hu

Több száz milliárd forinttal támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását

Technológiaváltó támogatási programot hirdetett a kormány, hogy a hazai cégek digitális megoldások, technológiafejlesztés, beruházások segítségével megerősödve jöjjenek ki a válságból – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

Az ITM közleménye szerint vállalkozásonként 10 és 629,3 millió forint közötti támogatás formája feltételesen vissza nem térítendő támogatás, amely bizonyos feltételek teljesülése mellett részben vagy egészben vissza nem térítendővé válik.

A összesen 200 milliárd forint keretösszegű pályázat három szakaszban nyílik meg, azért, hogy a vállalkozásoknak legyen lehetőségük átgondolni fejlesztési tervüket, és felkészülten várják a pályázatok beadását. A megjelent első, 100 milliárd forint keretösszegű felhívásban  a kérelmek 2021. július 12. és július 19. között lesznek beadhatók. Ezt követően a további két kör 2021 októberében és 2022 januárjában várható. A vállalkozói visszajelzések alapján  újdonság, hogy a pályázati űrlap kitöltése már a pályázat benyújtásának kezdete előtt 10 nappal megkezdhető lesz, amellyel így a folyamat egyszerűbbé, a benyújtás pedig gyorsabbá válhat.

A felhívás kedvezményezettjei azon, legalább 3 főt foglalkoztató mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel. Pályázhatnak kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, kettős könyvvitelt vezető egyéni vállalkozók és egyéni cégek, amelyek nem tartoznak a KATA hatálya alá.

A pályázat keretében támogatható tevékenység a technológiafejlesztés, beleértve a termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs technológia fejlesztését, a technológiai kapacitások bővítését, és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét, továbbá az infrastrukturális és ingatlan beruházás, a tanácsadási és a képzési szolgáltatások igénybevétele, az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, a gyártási know-how beszerzése, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. A támogatási intenzitás az 1. szakaszban várhatóan 45-70 százalék között alakul.

További információk és a pályázati felhívás a https://www.palyazat.gov.hu/megjelent-a-ginop-plusz-121-21-felhvs oldalon érhető el. Emellett az érdeklődők a megújult vállalkozói információs portálon (www.vali.hu) tájékozódhatnak személyre szabottan a részletekről.