Szeptembertől általános tejdrágulás a boltokban

Hírek2018. aug. 4.Növekedés.hu

Szeptembertől várhatóan emelik átadási áraikat a hazai tejipari vállalatok. A zsíros tejtermékek – a tejföl és a vaj - legalább 10-12 százalékkal, a több tejféleség 5-7 százalékkal kerülhet többe, ha a kiskereskedelem elfogadja az árnöveléseket. Áremeléseket jelentett be kereskedelmi partnereinek az utóbbi hetekben a hazai tejipar. A cégek azt tervezik, hogy szeptembertől növelik átadási áraikat - értesült a növekedés.hu. 

A drágítás nem csak vállalatonként lehet eltérő, hanem a beltartalmi mutatók miatt termékenként is különbözhet. Az előrejelzések szerint a zsíros tejtermékek átadási ára – elsősorban a tejfölé és a vajé – 10-12 százalékkal, míg a többi tejféleségé – köztük például a folyadéktejeké – 5-7 százalékkal növekedhet.
A tejipari várakozások szerint a kiskereskedők elfogadják az árváltoztatásokat, így azok megjelennek a fogyasztói árakban is. A tényleges áremelkedést azonban az is befolyásolhatja, mekkora kereskedelmi haszonrés rakódik a termékekre, illetve az áfa is drágító tényező lehet, mivel nagyobb alapárra rakódik majd rá. Így egy 200 forint körüli tejterméknél legalább 20-30 forintos áremelkedésre kell számítaniuk a fogyasztóknak. A cégek a drágítást főként azzal indokolják, hogy utóbbi időszakban áram-, gáz- és üzemanyagköltségeik jelentősen nőttek, és számukra a nagyobb bérek is pluszkiadásokat okoznak. Emellett az is valószínűsíthető, hogy az ősszel az alapanyagnak számító nyerstej árát is emelniük kell majd, mivel a tejpiacon Európa-szerte drágulási hullám kezdődött. Az iparág szerint a klímaváltozás hatása már a tejszektorban is érezhető, mivel a forróbbá váló nyarak mind jobban megviselik a tejelő tehénállományt is. Emiatt a termelés a nyári időszakban egyre inkább csökken és a beltartalmi mutatók is romlanak. Ennek tudható be, hogy a 27-30 euró centes nyár eleji európai kilónkénti nyerstejárak mára 34-35 centre emelkedtek, és további árnövekedés sem kizárt. A hazai tejtermelők ma átlagosan 90-91 forintot kapnak egy kilogramm tejért, de ez állításuk szerint nem tartalmaz elegendő nyereséget. A tejipari vállalatokat a forintgyengülés is a nyerstejárak emelésére kényszerítheti, mivel az egyre vonzóbbá váló export elszívhatja előlük az alapanyagot. A mostani árnövelések ugyanakkor a hosszabb eltarthatósági idejű (UHT, ESL) tejeknél átmenetiek lehetnek, mivel a kormány, illetve a parlament döntésével ezeknél az áfa 2019-től a jelenlegi 18 százalékról 5 százalékra csökken. Ha a kereskedők ezt a változást is érvényre juttatják, a jövő év elejétől az árak az UHT- és az ESL-tejeknél 8-10 százalékkal mérséklődhetnek.  Másik hatásként a hazai tejszektor az adócsökkentéstől azt várja, hogy az áfacsalások melegágyául szolgáló tejimport visszaszorul. Az általános tapasztalatok szerint ugyanis a feketézők leginkább a külföldi származású UHT-tejekkel követtek el adóvisszaéléseket a magyar piacon. Az áfacsalással forgalmazott, irreálisan olcsó tejek a nagy élelmiszerláncokba is bekerülhettek, így jelentősen rontották a legális vállalkozások értékesítési esélyeit. A januári áfamérséklés az 5 százalékkal adózó tejtermékkör bővítését jelenti, mivel a friss tejeknél már 2017-től kedvezményes kulcs lépett életbe.  Így a jövő év elejétől valamennyi  típusú folyadéktejnél 5 százalékos áfa lesz érvényben,  a többi tejterméknél  viszont megmarad a 18 százalékos adó.