Szerzett egy bélyegzőt és milliós tételben vásárolt, majd nem fizetett

Hírek2023. ápr. 27.MTI

Jelentős kárt okozó csalás miatt emelt vádat a Kiskőrösi Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki unokatestvére cége nevében több milliós tételben rendelt húskészítményeket, amelyekért nem fizetett - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a büntetett előéletű budapesti férfi megszerezte unokatestvére cégének bélyegzőjét, majd magát a társaság ügyvezetőjének kiadva 2020 márciusában egy mélykúti, 2020 októberében pedig egy keceli céggel húskészítményekre vonatkozó szállítási szerződést kötött.

A szerződések alapján a mélykúti társaságtól majdnem negyedmillió forint, a keceli cégtől pedig három nap alatt több mint 9,5 millió forint értékben rendelt árut, amit az általa megadott budapesti címen át is vett - írták.

A vádhatóság szerint a megrendeléseket az elkövető nem fizette ki, ez már a megrendelésekkor sem állt szándékában és erre lehetősége sem volt, mivel unokatestvére cégének bankszámlájához nem is fért hozzá.

A vádlottnak felelnie kell továbbá azért is, mert 2020 októberében úgy vásárolt meg egy személyautót, hogy az adásvételi szerződésen vevőként valótlanul unokatestvére cégét tüntette fel. A férfi az ügyvezető helyett a szerződéseket is aláírta, majd a cég nevében a gépjármű vásárlását a nyilvántartó hatóság felé bejelentette.

A férfit a megrendelések közötti időben csalás elkövetése miatt korábban már felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Az ügyészség a férfit jelentős kárt okozó csalás bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettével, valamint kisebb kárt okozó csalás és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. Ügyében a Kiskőrösi Járásbíróság dönt - áll a közleményben.