TAROLNAK A FIX TÖRLESZTÉSŰ LAKÁSHITELEK

Hírek2018. máj. 9.Növekedés.hu

Jelentős növekedést ért el a lakáshitelpiac az első negyedévben: az új szerződések összege 169,2 milliárd forintot tett ki, ez 35 százalékos emelkedést jelent. A kiszámítható, több mint 1 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek adták a piac 70 százalékát az első negyedévben. Márciusban pedig még magasabb, 76 százalékos volt az arányuk. Az 1-5 évig fix törlesztésű lakáshiteleknél 70 százalékos volt a növekedés az első negyedévben, az 5-10 évig fixált lakáshiteleknél pedig 44 százalékos emelkedés történt. A várakozásoknak megfelelően tovább növekedett a magyarországi lakáshitelpiac. Az első negyedévben a bankok 169,2 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket, ami az egy évvel korábbi szinthez képest 35 százalékos növekedésnek felel meg. A szóban forgó időszakban egyértelműen a hosszú távon kiszámítható, fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek húzták a piacot - derül ki a BankRáció.hu saját adatain és a legfrissebb hivatalos jegybanki számokon alapuló összeállításából.

Jókora többlet a fix törlesztésű hiteleknél

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője közölte: “Tapasztalataink szerint hónapok óta visszaszorulóban vannak az úgynevezett változó kamatozású lakáshitelek, amelyeknek kamata 3-12 hónapon belül módosulhat, ez pedig a törlesztőrészletet is módosítja. Egyre többen igénylik a több évig fix törlesztésű, azaz kiszámítható lakáshiteleket.” Az első negyedévben az új lakáshitelek 70 százaléka, több mint 1 évig fix törlesztőrészletű lakáshitel volt, ezek összege meghaladta a 120 milliárd forintot.
“Az 1-5 évig fix törlesztésű lakáshiteleknél az új szerződések összege 70 százalékkal, az 5-10 éveseknél 44 százalékkal emelkedett”
- fogalmazott a szakember. Hozzátette: a több mint egy évig fix törlesztésű lakáshitelek népszerűségét jelzi, hogy márciusban már az új lakáshiteleknél 76 százalékos volt az arányuk, ami meghaladja az első negyedévre vonatkozó átlagot. Másképp: márciusban majdnem minden nyolcadik új lakáshitel már több mint 1 évig fix törlesztésű volt.

Mennyibe kerülnek?

A BankRáció.hu összeállításából kiderül az is, hogy május elején a 10 millió forint összegű, 20 éves futamidejű, legalább 5 évig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek közül a legolcsóbbak bőven 4 százalék alatti teljes hiteldíjmutatóval szerepeltek a kínálatban, ami kevesebb mint 60 ezer forintos havi kiadást jelent. A legdrágább konstrukcióknál viszont 65-70 ezer forint is lehet a kiadás.
A bankok között egyre nagyobb a verseny az egyre népszerűbb több évig fix törlesztésű lakáshitelek piacán, így gyakran változnak a feltételek, ezért a hiteligénylőknek érdemes alaposan átnézniük a kínálatot, egy olcsóbb lakáshitel ugyanis milliós megtakarítás eredményezhet. 

Mi lesz?

Trencsán Erika a BankRáció.hu előrejelzését ismertetve azt mondta, hogy a következő időszakban folytatódhat a bankok közötti verseny a lakáshitelezésben. Ráadásul a jegybank is jelezte, hogy a hitelezés bővülését látná kívánatosnak alacsonyabb hiteldíjak mellett így a jövőben továbbra is meredek emelkedőn maradhat a lakáshitelezési szegmens.