Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Telt házas vetítéssel ünnepelte a METU a tizedik Animascope eseményt

Hírek4 órájaNövekedés.hu

Tegnap este nagy sikerrel rendezte meg a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Animascope animációs szemléjét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A jubileumi, tizedik Animascope vetítésen a közönség 25 hallgató 17 filmjét láthatta, összesen több mint másfél órányi játékidőben. Az eseményre közel 500 néző volt kíváncsi, ami egyértelműen jelzi, hogy a rendezvény presztízsértékű eseménnyé vált mind az alkotók, mind a közönség számára.

Kiss Melinda DLA, animációs tervezőművész, a METU Animáció és Média design tanszék vezetője, egyetemi docense így fogalmazott:

Amikor az első Animascope vetítés létrejött, nem gondoltunk arra, hogy hány kiadás követi majd, csupán szerettük volna megosztani a nézőkkel azt az örömöt, amit a közös alkotás jelent. Azóta egy hosszú, izgalmas utat jártunk be, és ennek eredményeként évente bemutatjuk nagyvásznon a legfrissebb hallgatói munkákat. A közönséggel való első találkozás kiemelt momentum minden alkotás esetében, egy olyan élmény, amit nehéz szavakkal leírni.

A rendezvény az évek során több mint 15 órányi színvonalas animációs alkotást mutatott be, amelyek létrejöttéhez számos tehetséges alkotó kapcsolódott. Közülük sokan ma már a magyar és nemzetközi animációs szcéna meghatározó szereplői.

A tegnapi vetítésen bemutatott filmek változatos műfaji és vizuális megoldásokkal gazdagították a programot: családi történetek, társadalmi kérdéseket boncolgató alkotások, vizuálisan merész kísérletek és pszichológiai drámák is helyet kaptak. A klasszikus magyar animáció előtt tisztelgő alkotások mellett megjelentek a személyes identitáskeresést vagy épp a kortárs társadalmi problémákat feldolgozó művek is.

A METU animációs képzése nagy hangsúlyt fektet az egyéni kreativitás kibontakoztatására és a hallgatók egyedi hangjának megtalálására. Az oktatók maguk is aktív alkotók, akik szakmai tapasztalatukkal segítik a diákokat a szakmai kihívásokra való felkészülésben. Az Animascope esemény pedig minden évben lehetőséget ad a hallgatóknak, hogy nagyközönség előtt mutathassák be munkáikat, és személyes visszajelzést kapjanak.

A METU köszönetet mond mindenkinek, aki részese volt a tizedik Animascope vetítés sikerének, és szeretettel vár minden érdeklődőt a jövő évi szemlére is!