Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Tízmilliárdos keret jut az egyetemeknek a Pannónia Ösztöndíjprogramban

Hírek2024. márc. 20.MTI

Tízmilliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre a Pannónia Ösztöndíjprogramban, melynek célja, hogy a magyar egyetemisták, oktatók külföldi tapasztalatokat szerezhessenek a világ vezető egyetemein - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

A program során havi 350-500 ezer forintos ösztöndíjjal támogatják a résztvevőket, így mintegy 8 ezer diáknak, oktatónak és kutatónak teszik lehetővé, hogy a világ vezető egyetemein nemzetközi tapasztalatokat szerezhessenek. A forrás 20 százaléka, azaz 2 milliárd forint pedig arra szolgál, hogy a világ 250 legjobb egyetemének valamelyikére jussanak el a magyar diákok, oktatók és kutatók.

Az államtitkár szavai szerint a megújult magyar felsőoktatásba immár második éve több mint 120 ezren jelentkeztek, ami jól mutatja a fiatalok bizalmát és a modellváltás sikerét.

Czibere Károlyt, a Tempus Közalapítvány (TKA) kuratóriumának elnöke szerint a Pannónia-program jobb lehetőségeket biztosít a résztvevőknek: magasabb ösztöndíjak, több választható ország és garantált kreditelismerés segíti az egyetemisták külföldi tanulmányait, a TKA kuratóriumának március 7-i döntése alapján pedig mind a 21 modellváltó egyetem részesül támogatásban, az egyetemeket pedig már értesítették a támogatások mértékéről és feltételeiről.

Horváth Zitát, a Magyar Rektori Konferencia Modellváltó Tagozatának elnökét, a Miskolci Egyetem rektorát idézve arról írtak, hogy a Pannónia-program nagy segítséget nyújt abban, hogy az egyetemek kapcsolatai ne szakadjanak meg a külföldi intézményekkel, és a fiatalok az Európai Bizottság "diszkriminatív döntése ellenére" is lehetőségekhez jussanak, hiszen az elmúlt években szinte megkétszereződött a mobilitási programok iránti kereslet.

Horváth Zita közlése szerint nem az Erasmus helyettesítőjeként tekintenek a programra, hiszen "az Európai Unió teljes jogú tagjaként, a magyar hallgatói létszám több mint kétharmadát és a kutatói-oktatói létszám szintén kétharmadát felölelő modellváltó egyetemek polgárai teljes joggal vehetnének részt ezekben a programokban, amiből most kizártak minket".

A sikeres pályázati időszak után jelenleg a bilaterális szerződések megkötésén dolgoznak, hogy a fiatalok, az oktatók és a kutatók már 2024 őszétől igénybe tudják venni a Pannónia-program által kínált lehetőségeket.