Több mint 27 ezer család kapja vissza otthonát

Hírek2019. jún 4.Növekedés.hu

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) ügyfelei 60 napig küldhették vissza nyilatkozataikat annak érdekében, hogy újra tulajdonosaivá váljanak korábbi ingatlanuknak. A mintegy 32 500 érintett ügyfélből összesen közel 31 ezren jeleztek vissza május 31-ig. Az állam által biztosított rendkívül kedvezményes feltételeknek köszönhetően közülük 27 500 család vissza kívánja vásárolni a bankok által korábban elvett otthonát.

A nemzetközileg is egyedülálló intézkedés sikerességét igazolja, hogy a megküldött nyilatkozatok alapján tízből kilenc, korábban bajba jutott devizahiteles vissza kívánja vásárolni otthonát. A visszajelzések alapján az ügyfelek 69 százaléka részletvétel útján, 20 százalékuk pedig egyösszegű visszavásárlással kíván tulajdont szerezni korábbi ingatlanában. Mindösszesen az ügyfelek 11 százaléka döntött úgy, hogy nem él a visszavásárlás lehetőségével. Részükre természetesen továbbra is biztosított a kedvező bérleti konstrukció.

A kormány 2010 után a bajba jutott devizahitelesek megsegítése érdekében számos intézkedést hozott (forintosítás, árfolyamgát, végtörlesztés, banki elszámoltatás, magáncsőd intézménye), amelyekkel összesen több mint egymillió család otthonát mentette meg. A NET-program egyike volt a segítségeknek, aminek köszönhetően több mint 36 ezer otthont tudtunk megvédeni, és mintegy 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott.

Az elmúlt időszak gazdasági növekedése eredményeként számos, a családok és állampolgárok megélhetését javító, munkavállalási lehetőségét erősítő intézkedés született, melynek köszönhetően a bérlők többségének helyzete az elmúlt években stabilizálódott.

A kormány célja, hogy lehetőleg minden család saját otthonban élhessen, ennek érdekében a 2018. év végén benyújtott és elfogadott törvényjavaslat által lehetővé tette, hogy a NET-program keretében az érintett bérlők rendkívül kedvező visszavásárlási feltételek mellett ismét tulajdonosaivá váljanak korábbi lakásuknak, házuknak. A visszajelzések alapján a sikeres intézkedés több mint 27 ezer család lakhatására vonatkozóan biztosít megnyugtató és végleges megoldást.