Több mint százezer üzlet zár be végleg Németországban

Hírek2021. máj. 23.MTI

Legalább százezer üzlet zárhat be végleg Németországban, a gazdaság egésze pedig 300 milliárd euró veszteséget szenvedhet el a koronavírus-világjárvány miatt friss becslések szerint.

Legalább százezer üzlet zárhat be végleg Németországban, a gazdaság egésze pedig 300 milliárd euró veszteséget szenvedhet el a koronavírus-világjárvány miatt a hétvégén ismertetett becslések szerint.

A városi és települési önkormányzatok szövetségének (DStGB) elemzése alapján a járvány felgyorsíthatja a belvárosok pusztulását, amelyet eddig főleg a bevásárlóközpontok elszaporodása és az online kiskereskedelem népszerűségének növekedése hajtott előre.A belvárosi sétálóutcákat hónapokra elnéptelenítő járvány előtti állapot nem áll helyre, mert minden eddiginél többen "felismerték és kihasználják az online vásárlás előnyeit" - nyilatkozott Gerd Landsberg, a nagyjából 14 ezer önkormányzatot összefogó szövetség ügyvezetője a Rheinische Post című lap hétvégi számában.

A DStGB becslése szerint legkevesebb százezer bolt mehet tönkre a járvány végére, ami nemcsak azt jelenti, hogy megszűnhet félmillió munkahely, hanem azt is, hogy még több lesz a bérlőre váró üzlethelyiség a belvárosokban - tette hozzá.A folyamatot fel kell tartóztatni, a települések "névjegykártyáját" jelentő belső negyedeket meg kell újítani, és ebben a munkában az éghajlatvédelem követelményét is érvényesíteni kell.

A forró és száraz időszakokban eleve nehezen elviselhető negyedekben több zöldfelületre és vízfelületre van szükség az életminőség javításához, a kiskereskedelem gyengülésének ellensúlyozása érdekében pedig más funkciók erősítésére. Több kultúra, képzőművészet, hagyományos kisipar és "élménygasztronómia", és több lakás is kell a járványtól erősen sújtott települési központok felélénkítéséhez - fejtette ki Gerd Landsberg.

A járvány a német gazdaság egészét megviseli, de csődhullám egyelőre nincsen, sőt, éppen ellenkezőleg, a fizetésképtelenség miatt felszámolt vállalatok száma tavaly húszéves mélypontra - 16 300-ra - süllyedt.

Ez azonban főleg a közpénzből finanszírozott stabilizációs programoknak tulajdonítható, amelyekben eddig mintegy 140 milliárd euró (50 400 milliárd forint) támogatást osztott szét a szövetségi kormány - emelték ki egy másik elemzésben, amelyet az egyik vezető gazdaságkutató intézet, a kölni IW (Kölner Institut der Deutschen Wirtschaft) készített a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak.

Az IW számításai szerint a német gazdaság a járvány miatt 300 milliárd euróval kevesebb értéket állít elő, mint amekkora teljesítményre képes lenne, ha nem jelenik meg az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2). Az úgynevezett potenciális növekedéshez viszonyított veszteség legnagyobb része, 140 milliárd euró tavaly október és idén március között keletkezett.

Ebben az időszakban bontakozott ki a SARS-Cov-2 járványának második és harmadik hulláma, ezért a gazdaság több ágazatát befagyasztó korlátozások is ezekben a hónapokban voltak a legszigorúbbak.