Több munka kevesebb pénzért – sztrájkkészültség a kassai vasműben
HírekA sztrájkkészültség oka a szokásos, mondhatni nincs itt semmi látnivaló: az új japán tulajdonos nem tudott megegyezni a dolgozókkal sem a kollektív szerződésről, sem a bérekről és juttatásokról.
Sztrájkkészültséget hirdetett a kassai U. S. Steel vasmű dolgozóit tömörítő szakszervezet hétfőn - jelentette a TASR szlovák hírügynökség az érdekvédelmi szervezet közlésére hivatkozva.
A dolgozói érdekképviselet közlése szerint a lépés annak következménye, hogy a szakszervezetnek nyolc tárgyalási forduló után sem sikerült megegyezésre jutnia a vállalat vezetésével az új kollektív szerződésről. A korábbi kollektív szerződés a tavalyi év végén járt le, a leendő szerződés tartalmáról pedig már tavaly ősz óta folytatnak egyeztetéseket az érdekelt felek.

A szakszervezet szerint a megegyezést két lényegi pont gátolja:
Az egyik, hogy a vállalat vezetése emelni akarja az egy hétre előírt munkaórák számát, így a munkáltató a jelenlegi heti 35 és fél órás munkahetet 37 és fél órásra akarja bővíteni.
A vállalat ugyanakkor nem hajlandó eleget tenni a munkavállalók azon követelésének, hogy az idei évben megemeljék a normabéreket, valamint a munkavállalók által kért bónuszjuttatásokat is meg akarják nyirbálni.
"A célunk az, hogy a kollektív egyeztetés eredményeképpen elfogadható szinten tartsuk az alkalmazottak életszínvonalát és mindezt úgy, hogy ne kerüljön sor a munkaórák számának növelésére"
– mondta Juraj Varga a szakszervezet vezetője a szlovák hírügynökségnek. Hozzátette: a sztrájkkészültséget a kollektív egyeztetésről szóló törvény alapján hirdették meg, az még nem jelent éles sztrájkot, csupán azon eltökéltségükre hivatott rámutatni, hogy szükség esetén egy éles sztrájk meghirdetésétől sem fognak ódzkodni.

A kassai vasműnek jelenleg mintegy 7700 alkalmazottja van és a tágabb régió legjelentősebb munkaadójának számít. A vállalat – az amerikai U. S. Steel konszern részeként – tavaly nyáron került a japán Nippon acélvállalat érdekeltségébe. Az amerikai acélóriás japán felvásárlásának másfél évig tartó folyamata tavaly júniusban zárult le.
