Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Tragédia történt egy folyami hajón - Több, mint százan vesztek oda

Hírek2025. ápr. 19.MTI

Kigyulladt és felborult egy folyami hajó a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a katasztrófában legkevesebb 148-an életüket vesztették, és sokakat még keresnek - jelentette pénteken a helyi média különböző tisztségviselőkre hivatkozva.

A Reuters hírügynökségnek a Sky News és az Associated Press jelentései alapján készített összefoglalója szerint egy mintegy ötszáz utast, köztük nőket és gyerekeket szállító, fából készült motoros hajó gyulladt ki a Kongó-folyón.

A tüzet az egyik utas okozta, miután főzni akart a hajó fedélzetén - mondta az AP-nek nyilatkozva Compétent Loyoko folyami biztos. Elmondása szerint számos utas, közöttük nők és gyerekek úgy lelték halálukat, hogy vízbe ugrottak, de nem tudtak úszni. A Sky News jelentése szerint mintegy száz, vízből kimentett túlélőt és égési sérülteket egy rögtönzött ellátóhelyre, illetve a legközelebbi város, Mbandaka kórházába szállították.

A halottak száma a jelenlegi ismeretek szerint 148, és sokakat egyelőre eltűntként tartanak nyilván. Kongóban gyakoriak a hajóbalesetek. A folyó menti falvak közötti közlekedés legfőbb eszközei a régi, fából készült hajók, amelyek gyakran a kapacitásukat messze meghaladó mértékben vannak megterhelve. 2024-ben legkevesebb 78 ember fulladt meg, miután felborult egy 278 utast szállító hajó a Kivu-tavon, az ország keleti határán. Egy másik, tavaly decemberi katasztrófában legkevesebb 22 ember halt egy folyami hajó elsüllyedésekor.