Tudta, hogy melyik városból indult a Tisza Párt, és egy fideszes belharc miatt?
HírekA Tisztelet és Szabadság Párt (TISZA) hivatalos székhelye alapítása óta Egerben, a Dobó István utca 16. szám alatt található. Bár a párt országos politikai szerepvállalása később indult be, a jogi alapokat jelentő egri cím már a szervezet indulása óta változatlan.
A pártot 2020 végén, 2021 elején jegyezték be hivatalosan. A székhely kiválasztása közvetlenül a párt alapítói köréhez kapcsolódik, amely helyi kötődésű, korábban a Fideszhez kötődő szereplőkből állt.
A Tisztelet és Szabadság Pártot (TISZA Párt) 2020 őszén alapították meg Egerben Szabó Attila, Deák Boldizsár és Somodi Erzsébet, amely az ezt követő években a hevesi megyeszékhelyen gyakorlatilag alvópártként működött. Az alapítók közül Deák Boldizsár rendelkezett korábbi, fideszes múlttal, miután a 2000-es évek első felében a Fidesz egri önkormányzati képviselője volt, ám 2009-ben egy helyi átszervezés során kiszorult a pártból. Deák Boldizsárról közben kiderült, hogy "szereplője" a nyitottaktak.hu ügynökadatbázisnak, Sólyom fedőnéven.
A párt székhelye a 3300 Eger, Dobó István utca 16. szám alatti ingatlanba lett bejegyezve, a Tisza felirat jelenleg is látható, iroda is működik ott. Az ingatlan egyik tulajdonosa Szabó Attila, aki a TISZA Párt társalapítójaként vett részt a szervezet létrehozásában, korábban ő is helyi, fideszes politikus volt.
Az épület funkciója és mindennapi működése
A belvárosi ingatlan nem kizárólag politikai célokat szolgál, hanem vegyes hasznosítású épületként működik a mindennapokban. A Dobó István utca 16. szám alatt több kereskedelmi és vendéglátó egység is üzemel, köztük a helyiek körében ismert Bötye lángosozó. A pártstruktúra hivatalosan ezen a címen szerepel a nyilvántartásokban, az ingatlan azonban sokáig nem hagyományos, ügyfélfogadással működő pártirodaként funkcionált.
Magyar Péter csak évekkel később, 2024 tavaszán vette át a formációt, hogy azon keresztül induljon a választásokon.