Új bank jön létre Magyarországon
HírekA Turizmusban ősztől létrehozzák a szektor saját bankját, amely a Tourinform irodákon keresztül fogadja majd a hiteligényeket, és az első hitelprogramok is akkor jelennek meg - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Az ágazat meghatározó szerepet játszott a magyar gazdaságban, a turisztikai szektor "igazi motorként" húzta felfelé a GDP-t - hangsúlyozta.
A tárcavezető bejelentette, hogy lesz turisztikai bank, ősztől létrehozzák a szektor saját bankját, amely a Tourinform irodák hálózatán keresztül fogadja majd a hiteligényeket. Az első hitelprogramok is akkor jelennek meg - tette hozzá.Nagy Márton kiemelte: minden várakozást felülmúlva 11 százalékkal több, 18 millió vendég, 6 százalékkal több, 44 milliót meghaladó vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken tavaly.
A szálláshelyek 1050 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, ami 16 százalékos növekedés az előző évihez képest, a vendéglátóhelyek bevételei pedig 11,2 százalékkal 2005 milliárd forintra nőttek. A vendégéjszakák növekedését tekintve is az uniós élvonalhoz tartozik Magyarország.
Felidézte, hogy tavaly deregulációval, a rövid távú lakáskiadás kérdésével is foglalkoztak, ez utóbbi esetben konszenzus született. Az alanyi áfamentesség bevezetését is fontosnak nevezte az ágazatban, a szervízdíj és borravaló kérdéskörben voltak viták, viszont jó kompromisszum született a témában – értékelte.
Idén a SZÉP-kártya digitalizációja és emellett számos olyan intézkedés következik, amivel tovább fejlesztik a szektort. Kitért arra, hogy közvetlen járatokról tárgyalnak az Egyesült Államok legnagyobb városai és Budapest között. Ez a gazdasági kapcsolatok és a turizmus miatt is fontos, illetve a két ország közötti vízumszabályozást is könnyíteni tervezik. Ugyancsak tervezik Budapesten a 3 és 4 csillagos hotelek támogatási programjának elindítását.
Felidézte: célként tűzték ki 2030-ra a 20 milliós vendégszám elérését.
Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója arról számolt be, hogy a 2024-es rekordévben a belföldi turizmusban a vendégforgalom 5,2 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 2 százalékkal nőtt. A legnépszerűbb gasztronómiai attrakció a Fővám téri nagyvásárcsarnok volt, az éjszakai életben pedig a Gozsdu udvar volt a legvonzóbb. Úgy folytatta: idén 14,2 százalékos GDP-hozzájárulást, a tavalyinál 1,3 millióval több vendéget terveznek elérni és 4,1 millióval több vendégéjszakát.
Elmondta azt is: a 13 fókuszpiacon az idei évre adatalapú stratégiával készültek a kitűzött növekedés eléréséhez. A szervezet turizmusszakmai összefogásra épít, szakmai támogatást nyújt a turizmus szereplőinek információval és adatszolgáltatással, kiterjedt kutatásokkal, marketing megjelenések támogatásával - sorolta.