Nagy sikerrel mutatták be Szabó Magda Kígyómarás című színpadi darabját, köszönhetően az Újszínház és a Békéscsabai Jókai Színház együttműködésének. A koprodukciós sorozat szerencsére folytatódik, érdemes a vidéki produkciókat és művészeket felkarolni Budapesten.
Öröm ha fővárosi színházban kap vendéglehetőséget egy vidéki társulat, ugyanis még mindig érezhető a Budapest-vidék színházi tengely közti szakadék. Olyan, mintha külön utakon járna a pesti illetve a vidéki művészet. Pedig messzebb is bőven akad kiváló színművész, rendező. A budapesti közönség cserébe hálás lesz nekik. Ehhez a kiváló alapanyagot Szabó Magda Kígyómarás című - cseppet sem könnyű ám annál jobban elgondolkodtató - színpadi műve szolgáltatta.Van lendület, alázat és szakmai tudás a vidéki színházakban és művészekben – érdemes lenne a fővárosban többet foglalkoztatni őket.Bizonyítja ezt az Újszínház és a Békéscsabai Jókai Színház együttműködése: nagy sikerrel mutatták be a darabot, a koprodukciós sorozat pedig szerencsére folytatódik.A Kígyómarás az írónő első színpadi műve saját regényének, az 1960-ban született Disznótor című regénynek a színpadi változata.Akár írhatnám azt is, hogy Szabó Magdától származó családdarabbal nagyon melléfogni nem lehet, ám pont ezért nem szabad rutinos mozdulattal kezelni sem őt, sem alkotásait. Sem a közönségnek, sem pedig az alkotóknak.
Ezért kellő tisztelettel és érdekes elgondolással állította színpadra a művet Pataki András rendező tavaly Békéscsabán, ahol a produkciót azóta már sokszor előadták, így egy összeszokott társulat és produkció érkezett a budapesti teátrum színpadjára.
A Jászai Mari díjas rendező tervezte a darab díszleteit is.Az orgonasípszerűen belógatott hengerek és a fényjátékok zseniális megoldással bírnak, de kiemelt jelentősége van egy zongorának is, amely a hangulatfokozás, feszültségérzékeltetés fontos eszköze.
A mű egy családtörténeten keresztül három történelmi korszakba repít bennünket a 20. század zivatarokkal teli keresztmetszetét adva.
A történet 1929-ben, 1943-ban és 1955-ben játszódik és rögtön az elején a „vége sztorival” indul, a néző tehát ennek tudatában követheti az eseményeket.
Pásztor Edina és Oláh Tánia Andrea Fotó: Újszínház/A-Team, Nyári A.
Bár a politikai berendezkedés mindhárom korszakban más, közös bennük a válság, a pénzhiány kontra gazdagság és a férfi-nő közti örök harc, illetve a fennmaradásért folytatott küzdelem.
Nem könnyű tartalom, bonyolult szociológiai meglátásokkal, gondolatokkal. Ezt megerősítendő az írónő egy korábbi interjúban kifejtette:
Ez a regény egy rekviem anyám meggyötört gyermekkoráért, azért a Jablonczay Lenkéért, akinek úgy, olyan körülmények között kellett felnőnie, hogy minden hajlama szerinti, szabadba vivő útját elállta valaki, s akinek minden későbbi kudarcáért, elporlott lehetőségéért az a meggyilkolt gyermekkor a felelős.
Ami az előadókat illeti, tökéletesen megfelel az elképzeléseknek Beszterczey Attila, aki a főhőst, a hajdúsági tájszólásban megszólaló Tóth Jánost formálja meg, pontosabban annak karakterét töri be- és meg, színről-színre egyre jobban és erősebben.
A karakterváltozás hátterében az áll, hogy Tóth több mint húsz éven át nem beszélt édesanyjával és a család többi tagjával, mivel felesége a nagybirtokos Kémery Paula erre nem adott lehetőséget számára. Ennek oka, hogy az asszony eltiltotta férjét, valamint gyermekét a náluk egyszerűbb emberektől.
Az életmódot és osztályt váltó, a szerelmét megszerző tanító keserves árat fizet a társadalmi ranglétrán való emelkedéséért.Ez pedig kegyetlen lemondásokkal jár és lelkileg teljesen megtöri. Kínjaihoz csak hozzátesz a mindig változó politika, mely időről-időre szintén felkavarja életét.
Amennyiben az első tíz percben túllépünk azon, hogy Beszterczey Attila „ismerős csupán nem tudjuk honnan”, majd hosszas agyalás után rájövünk, hogy melyik televíziós sorozatban és kit formált meg – máris előttünk áll Tóth János figurája. Ha ezen túllépünk, tíz perc múlva már egy különböző társadalmi rangokkal, politikai korszakokkal dacoló férfit látunk és átadhatjuk magunkat a művészek varázsának.
A karakter és a tehetség, mindent felülír. E kettő Beszterczeynél egyszerre szimbiózisban párosul.Bizonyítja, hogy Szabó Magda hű marad stílusához: mesterien építi fel a cselekményt, miközben lenyűgöző karaktereket alkot.
Beszterczey mellett jó, ám cseppet sem könnyű dolga van Paulát, ezt az igen bonyolult és roppant nehéz karakterű nőt megformáló Oláh Tánia Andreának.
Oláh Tánia Andrea (Kémery Paula) és Tarsoly Krisztina (Kémery Klára) Fotó: Újszínház/A-Team, Nyári A.
Az előadás végére Paula karaktere megugorja a gőgösség és sznobizmus minden szintjét, kiváló ellenpárost alkot férjével, görbe társadalmi keresztmetszetet mutatva a nézőnek.
Olyannyira hitelesen játszik Oláh Tánia Andre is, hogy a második felvonásra sikerült rendesen megutálnom.Ezzel szemben szeretnivaló karakter a darab kiemelkedő epizódszereplője az édesanyát megformáló, Jászai Mari-díjas Pásztor Edina, csak úgy mint a családi titkokat őrző szobalány Jolán, akit Veselényi Orsolya játszik.
Pásztor Edina (özvegy Tóth Józsefné) Fotó: Újszínház/A-Team, Nyári A.
Mivel több évtizedet ugrunk az időben, nem utolsó szempont az öregedés ábrázolása – színházban ez az egyik legnagyobb kihívás. Itt és most sikerült ezt is megugrani, ráadásul nem csupán a bútorábrázolásnál, hanem a férfi főszereplőnél is, akinek remekül áll az őszülő bajusz, míg a hölgyeknél a fehéredő hajszín utal az elmúlásra.
Az olykor pergős, máskor csehovi monotonitásra lassúló kiváló színészi alakításokkal tarkított drámai jeleneteknek köszönhetően, szinte pillanatok alatt elrepül az este.
Nemhiába aktuális ma is Szabó Magda minden szava és gondolata.
