Új egyetemi innovációs központ jön létre Budapesten

Hírek2019. okt. 2.MTI

A nyolc magyarországi egyetemi innovációs központ egyikét a Budapesti Műszakai és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) hozzák létre - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az elmúlt 8-10 év beruházásai strukturális változásokkal-fejlődéssel jártak, és ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy a magyar gazdaság jóval erőteljesebben nő az Európai Unió átlagánál.

A kormány célul tűzte ki, hogy a high-tech technológiákat a hazai szakemberek ne csak működtessék, hanem világszínvonalú fejlesztéseket is végezzenek, ezt segítik elő a science parkok - fejtette ki Palkovics László.
A létrejövő science parkok (innovációs központok) kialakításának vannak infrastrukturális, finanszírozási és jogi kérdései, ezekről már folyik az egyeztetés az egyetemmel - mondta a miniszter.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt néhány évben több olyan beruházás érkezett Magyarországra, amely már nem kapcsolódik a gyártáshoz, az itt rendelkezésre álló tudás miatt települtek ide vállalatok. A kormány stratégiájának kiemelt eleme, hogy olyan környezetet hozzanak létre, ahol nemzetközi és magyar cégek, egyetemek és kutatóintézetek eredményesen tudnak együttműködni, ezért döntöttek a science parkok létrehozásáról - emelte ki Palkovics László.

A miniszter méltatta a BME oktatásban és kutatásban elért eredményeit. Kitért emellett arra is, hogy a műegyetemnek megvannak azok az épületei, amelyek alkalmasak arra, hogy ott kialakítsák a science parkot befogadó első épületegyüttest.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója elmondta: a Mol és a BME a fővárossal és a kormányzattal egyetértésben kidolgozza, hogyan hasznosítsa az egyetem a vállalatcsoport XI. kerületi irodaépületeit az épülő Mol Campus átadása után. Három épületről, köztük a Mol jelenlegi székházáról van szó. Ezek telekterülete meghaladja a tízezer négyzetmétert, a létesítményekben pedig csaknem 40 ezer négyzetméternyi irodahelyiség található.

Az elnök-vezérigazgató felidézte, hogy a Mol és a BME az év elején stratégiai együttműködési keretmegállapodást kötött. A partnerséghez új elem kapcsolódik azzal, hogy a vállalat és az egyetem közösen pályázik kutatás-fejlesztési projektekre, a legújabb generációs ipari folyamatbiztonsági technológiák témakörben.