Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Új képzés indul a BIB-nél

Hírek2020. nov. 26.Szőcs Árpád

A világbank felmérése szerint az elmúlt évtizedekben rohamosan csökkent az új technológiák elterjedéséhez szükséges idő. Például a rádióhoz és a TV-hez képest, az internet és az okostelefonok sokkal gyorsabban jutottak el széles tömegekhez. Ez a körülmény fontos szempont a jelen és a jövő vállalkozásainak menedzselése kapcsán. Ma már nagyon kevés ágazatban engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy évtizedekig, vagy akár csak évekig is ugyanazt és ugyanúgy csináljunk az ügyfeleink számára.

A fejlődés felgyorsult, és ebben a világban csak az innováció biztosítja az immunitást, mely a változásokkal szemben ellenálóvá teszi a vállalkozásunkat.

A Budapest Institute of Banking most indult E-KKV e-learning tananyagának innováció modulja azt mutatja be, hogy miként tudjuk a vállalkozásunkat felkészíteni ezekre a kihívásokra. A tananyag három főbb témakör mentén mutatja be, hogy miként tudjuk a vállalkozásunk innovációs transzformációját lemenedzselni. Első körben érdemes néhány olyan alapfogalommal tisztában lennünk, hogy például mi minősül K+F-nek és ehhez képest mit jelent az innováció. Mindez azért fontos, mert a rendelkezésünkre álló uniós és hazai támogatási források is különbséget tesznek e két fogalom között.

Ha tehát szeretnénk több tíz vagy akár több száz millió forint támogatást igényelni az innovációs fejlesztéseinkhez, akkor tudnunk kell, hogy az innováció nem kell, hogy világújdonság legyen, elég, ha az ágazatunkban vagy a vállalkozásunkban újdonság az adott technológia.

Az MKB Consulting szakértői több tíz milliárd forint elnyert támogatás tapasztalatai alapján a felkészülés, és tervezés fázisát tartják most a legfontosabb lépésnek. Hiszen az előttünk álló 2021-27-es támogatási időszakban olyan mértékben állnak majd rendelkezésre innovációs források, melyre korábban nem volt példa.

Ehhez kapcsolódóan a BiB E-KKV tananyag következő fejezete az innovációs projektek generálásának lépéseit mutatja be.

Akár gyártó vagy feldolgozó tevékenységet végzünk, akár a szolgáltató szektorban dolgozunk, folyamatosan mérlegelnünk kell, hogy a termékeinket és szolgáltatásainkat hogyan fejlesszük tovább.

Van, hogy ehhez a kulcs egy új technológia, gyártósor beszerzése. De az is lehet, hogy ma már nyitnunk kell a felhő alapú szolgáltatások, az ügyfelek online kiszolgálása irányába. A 2020-as év megmutatta, hogy mennyire sérülékeny tud lenni egy vállalkozás, ha nem kezd el időben felkészülni az ügyfelek interneten keresztül történő kiszolgálására, a távmunka lehetőségének biztosítására és az adatai biztonságos tárolására.

Ma sokkal összetettebb feladat egy vállalkozás vezetése, hisz a gyakran változó környezetben sokkal több mindenre kell figyelnünk tulajdonosként, döntéshozóként. Ezzel együtt a lehetőségeink köre is bővült, ezért folyamatosan tanulnunk kell, és fejlesztenünk kell nemcsak magunkat, hanem a kollégáinkat is.

A BiB E-KKV tananyag ebben a folyamatban szeretne egy mankót adni, és az online tanulásnak köszönhetően tér és időbeli keretek nélküli tanulást tesz lehetővé. Ha este van időnk néhány videó megtekintésére, akkor tegyük ezt, ha a reggeli kávé mellett tudunk inkább új gondolatokat befogadni, akkor érdemes ekkor megnyitni a platformot.

Ennek tükrében a saját szemléletünk és a vállalati kultúra átalakításáról is szól az e-learning tananyagunk.. Hiszen nem elég, ha vezetőként csak mi próbálunk egyedül innovatív ötleteket ráerőltetni a szervezetünkre. Az is fontos, hogy a kollégákat miként tudjuk bevonni, hogyan tudjuk ösztönözni és motiválni az innovációs ötletek generálása és a projektek lebonyolítás során.

A tananyag igyekszik jó gyakorlatokat, nemzetközi példákat is bemutatni, mivel ahány vállalkozás, annyi féle szervezet és működési környezet van, ahol mindezt ki kell alakítani. Egyfajta gondolatindítónak és az első lépések megtételére alkalmas ösztönzőnek szánjuk az e-learningben bemutatott témaköröket, melyek talán így gyökeret eresztenek a hazai vállalkozások vezetőiben és segítenek alkalmazkodni ehhez a gyorsuló, 21. századi gazdasági környezethez.

A szerző az MKB Consulting tanácsadója