Újabb botrány a Ryanair-nél

Hírek2018. nov. 12.Növekedés.hu

Látványos botrányba keveredett a Ryanair. Egy pénzügyi vita elmérgesedése miatt a francia hatóságok egyik repülőgépét lefoglalták az indulás előtt. A francia polgári repülési hatóság az elmúlt hét csütörtökén tagadta meg a felszállási engedélyt a társaság Boeing 737-es repülőgépétől. A Bordeaux-ból Angliába készülő gép fedélzetén 149 utas tartózkodott. A francia hatóság közölte: nem maradt más eszköze követelésének érvényesítésére. A vita alapját az az állami támogatás képezte, amelyet a Ryanair 2008-ban és 2009-ben kapott a francia hatóságoktól annak érdekében, hogy indítson járatokat Angoulême térség repülőterére. A támogatást, amelynek összege meg nem erősített hírek szerint 525 ezer euró volt, az Európai Bizottság később jogsértőnek ítélte (1 euró =321,42 Ft) és felszólított annak visszafizetésére. Ez nem történt meg. A repülési hatóság kijelentette: „a gép addig nem mozdul, amíg az összeget vissza nem fizetik. Nem szerencsés, ha az államnak e lépéshez kell folyamodnia, különösen, hogy 149 utas rekedt Bordeaux-ban. Ők azonban még aznap este egy másik Ryanair-géppel el tudtak utazni, igaz, hogy öt órás késéssel”. Ez volt a Ryanair-t sújtó problémasorozat legutóbbi esete. A társaság a közelmúltban vészelte át a pilóták és a légi személyzet Európa-szerte lebonyolított sztrájkjait.  Tény azonban, hogy a járat-törlések ellenére a Ryanair októberben forgalmának 11 százalékos emelkedéséről, 13,1 millió elszállított utastól számolt be. A kiesések miatt nyeresége a szeptember 30.-án zárult 6 hónapos időszakban 7 százalékkal, 1,2 milliárd angol fontra csökkent.