Ukrán pénzügyminiszter: Kijev egyelőre nem kapott elegendő nemzetközi támogatást a legsürgősebb újjáépítési projektjeihez

Hírek2023. júl. 14.MTI

Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter pénteken sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Kijev egyelőre nem jutott elegendő nemzetközi forráshoz az Oroszország indította háború pusztításai miatt szükségessé vált, sürgős újjáépítést szolgáló, idei évre betervezett projektek finanszírozására.

A várt mintegy 12,5 milliárd euróból (4700 milliárd forint) eddig mindössze 3,5 milliárd eurót (1300 milliárd forint) bocsátottak rendelkezésre - közölte a miniszter, a francia kormány küldöttével folytatott találkozójáról beszámolva.

Mint mondta, elsőbbséget élvez a gyors újjáépítés, mert ez szavatolja az ukrán lakosság biztos megélhetését biztonságos körülmények között és az ország gazdasági fellendülését. A legfontosabb teendők között említette meg a nélkülözhetetlen infrastruktúra, az energetikai hálózat és a lakóházak helyreállítását, valamint az aknamentesítést.

Marcsenko szerint Ukrajna csak a költségvetési hiány finanszírozására az idén mintegy 38 milliárd eurót (14 ezer milliárd forint) vár a nemzetközi donoroktól. A kijevi vezetés nyugati szövetségesei a katonai segélyek mellett pénzügyi támogatást is nyújtanak, hogy az ország fedezni tudja költségvetési kiadásait és az egyéb költségeket.

Az Ukrajna elleni orosz háború kezdete, 2022. február 24. óta Kijev saját közlése szerint több mint 170 milliárd euró (csaknem 64 ezer milliárd forint) pénzügyi, katonai és humanitárius támogatásban részesült nemzetközi partnereitől. Az ukrán költségvetési kiadások túlnyomó részét külföldi finanszírozással fedezik.