Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Uniós konferenciát rendeznek Budapesten a körforgásos gazdaságról

Hírek2024. szept. 19.Növekedés.hu

A magyar elnökség alatt további előrelépést kell elérnünk a körforgásos gazdaságra való ésszerű és igazságos átállásban, az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és úgy kell védenünk a biológiai sokféleséget, hogy az EU ne veszítse el gazdasági versenyképességét – mondta Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár a Közép-Európai Akadémia éves tudományos konferenciájának megnyitóján.

A kétnapos rendezvény számos, a magyar uniós elnökség témáihoz illeszkedő tudományos eszmecserének biztosít keretet - írja az Energiaügyi Minisztérium.

A magyar elnökség a környezetvédelem egyik legfontosabb prioritásaként egy fenntartható, egészséges és versenyképes Európa építését jelölte meg.

Az ebben a félévben az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának elnöki tisztségét betöltő Raisz Anikó beszédében párhuzamot vont az uniós elnökség és a konferencia céljai között és kiemelte, hogy egy versenyképes Közép-Európa csak kölcsönös tiszteleten és együttműködésen alapulhat.

A Közép-európai Akadémia immár harmadik alkalommal rendezi meg nemzetközi tudományos konferenciáját fiatal jogászok számára Budapesten, amelyen 24 országból közel 170 kutató vesz részt.

A rendezvény célja, hogy olyan platformot biztosítson a közép-európai régió kiemelkedő fiatal kutatói számára, amelyen a jogtudósok következő generációja megvitathatja a régió legrelevánsabb és legaktuálisabb jogi kérdéseit.

Az innovatív és jól működő szabályozási intézkedésekre, jó gyakorlatokra fókuszáló esemény hozzájárul a szomszédos országok közötti magasabb szintű együttműködéshez, kiemelt vendégei idén Lengyelország, Szerbia és Horvátország tudományos közösségei.