Vállalkozói ötletverseny középiskolásoknak

Hírek2021. okt. 25.Növekedés.hu

A United Way Magyarország a magyar gyerekek jobb jövőjéért dolgozik, InnoMate programjuk pedig kifejezetten a középiskolásoknak szól. Célja, hogy a fiatalok azon képességeit és készségeit fejlessze, melyek elengedhetetlenek a mai munkaerőpiacon.

Azt szeretnénk, hogy a munkaerőpiacra belépő fiatalok ne a hiányosságaikkal szembesüljenek és ne hátránnyal kezdjék a karrierjüket. Ezért olyan, az országban egyedülálló oktatóprogramot állítottunk össze, amely fejleszti a kreativitást, a kritikus gondolkodást és a kommunikációt, valamint kiemelt figyelmet szentel az együttműködés különböző fajtáinak és a közösségépítésnek. A tananyag elkészítésekor fontosnak tartottuk, hogy a fiatalok már a középiskolás évek alatt megismerkedjenek az üzleti etika és a társadalmi felelősségvállalás alapjaival is és vállalkozószellemű, a világra nyitott emberekként lépjenek tovább álmaik megvalósítása felé.

– összegzi az InnoMate program társadalmi fontosságát Adriány Kincső, az United Way Magyarország ügyvezetője.

A program első eleme az Ötletverseny-sorozat, melyet a StartItUp Győr Egyesület közreműködésével valósítottak meg az elmúlt hetekben és mindig óriási érdeklődést váltott ki a diákok között. A speciális élménynapon iskolánként több, mint száz diák ismerkedett meg az InnoMate elemeivel és módszertanával, melyeket korábbi tapasztalatok alapján, start-up és oktatási szakértőket bevonva, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvánnyal együttműködve dolgoztak ki. A nap során, a közös ötletelést követően csapatokban dolgoztak a diákok. Az ötletek validálása, mélyebb vizsgálata után, a mentorok segítségével röviden megismerkedtek a perszónaalkotás folyamatával is, majd az ötlet részleteit egy tabló készítésével dolgozták ki. Ezt követően a csapatok képviselői röviden bemutatták projektjeiket és szavazással döntöttek az aznap legjobbnak ítélt ötletről.

Nagyon sok jó ötlet született, és több olyan csapat is létrejött, ahol a tagok azelőtt nem igazán ismerték egymást, viszont ezek ellenére is jól ment a közös munka.

osztotta meg tapasztalatát egy szentendrei diák.

A résztvevők az eseményt követően jelentkezhetnek az InnoMate program innovációs klubfoglalkozásaira, melyek országosan 2021 október közepén indulnak el és 2022 februárig tartanak.

A klubokban a diákok 4-5 fős csapatokban saját innovációs projektjeiken dolgoznak majd olyan helyi pedagógusok támogatásával, akik korábban elvégezték a United Way Magyarország speciális szakmai módszertani képzését és innovációs csoportvezetőkké váltak.

A projektfejlesztést kiegészítő programok is gazdagítják, ahol a diákok potenciális példaképekkel találkozhatnak, illetve pályaválasztásukat elősegítendő, vállalatoknál, civil szervezeteknél tehetnek látogatást. A fél év végére az ötletből egy olyan kidolgozott projekttervig jutnak el a diák csapatok, amivel elindulhatnak akár a megvalósítás útján is és valamilyen pozitív irányú változást kezdeményezhetnek szűkebb környezetükben, vagy akár a nagyvilágban.

Ebben a tanévben a Generali a Biztonságért Alapítvány főtámogatásával és a Lenovo nemzetközi alapítványa segítségével 5 iskolában indult el a program, arra törekedve, hogy minél diverzebb diákcsoporthoz érjen el a lehetőség. A nyílt pályázat alapján a kiválasztott iskolák tehát a Neumann János Informatikai Technikum Budapesten, a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium, a diákokat országosan fogadó Mozgásjavító Budapesten, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium és az Arany János Gimnázium és Technikumban Berettyóújfaluban.

Az biztosan elmondható, hogy a diákok kreativitásának nincs határa, mint ahogy az is, hogy a szórakoztató előadások mellett az ötletek valódi problémákra kerestek elérhető megoldásokat.

A 14-18 évesek kiemelt érzékenységet mutatnak a társadalmi felelősségvállalás irányába, hiszen a környezettudatosság, a valamilyen hátránnyal élő társadalmi csoportok segítése, a biztonságos internethasználat, az egészségtudatosság, illetve a munkaerőhiány problémája mind-mind felmerültek a közös gondolkodás során.

Ez a korcsoport meglepően éretten látja a saját korosztályukat érintő, illetve a globális problémákat is, ezért ezt az innovatív látásmódot tudja kiaknázni a program további része a kreatív gondolkodás és a hatékony együttműködés fejlesztésével.

A United Way Magyarország a világ egyik legnagyobb non-profit szervezete, a több mint 130 éves United Way nemzetközi hálózatának tagja. Globális szemlélettel, helyben cselekszik a fiatalokért. Az Alapítvány 30 éves fennállása óta több száz civil szervezetet támogatott, sok ezer önkéntes tudását és erejét fordította hazánk társadalmi céljaira, illetve a szektorok közötti párbeszéd és együttműködés erősítésével komoly szerepet vállal a magyar társadalom fejlődésében. A jövő a fiataloké - a kulcs az ő kezükben van, ezért programjaik révén erősebb, (ön)tudatosabb, hatékonyabban kommunikáló, a jövőt közös erővel formálni tudó és akaró, felelősségteljes felnőttekké válásukat segítik elő.