Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Veszprémben indul az MFB Invest ötödik városi tőkealapja

Hírek2020. dec. 10.MTI

Hárommilliárd forint keretösszeggel elindítja ötödik városi vállalkozásfejlesztési tőkealapját Veszprémben az MFB Csoporthoz tartozó, kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. - jelentette be a társaság vezérigazgatója Veszprémben.

Bugár Csaba elmondta: tavaly Debrecenben és Székesfehérváron, az idén pedig Kaposváron és Nyíregyházán indítottak hasonló városi tőkealapot. Ma már 26 milliárd forintnyi tőke áll rendelkezésre az öt megyei jogú városnak

tette hozzá.

A veszprémi 3 milliárd forint jegyzett tőkéjű tőkealap 12 éves futamidejű, a tervezett átlagos befektetési méret 250 millió forint.

Az MFB Invest tájékoztatása szerint az alap iparágtól függetlenül nyitott a kis- és középvállalkozások számára, de elsősorban a régióban tradicionális feldolgozóiparból - ezen belül az autóipar és beszállítói, az ipari automatizálás területe és az élelmiszeripar -, valamint a kereskedelmi- és építőipari szektorokból, illetve a turizmus-vendéglátásból számít a tőkefinanszírozás által növekedni kívánó vállalkozásokra.

A tőkealapból Magyarországon bejegyzett, döntően veszprémi és Veszprém megyei, megfelelő üzleti tervvel és múlttal, innovatív növekedési potenciállal rendelkező, a projekteket Magyarországon megvalósítani kívánó vállalkozások finanszírozhatók - közölték.

Az alap kezelését az MFB Invest száz százalékos tulajdonában álló Focus-Ventures Tőkealap-kezelő Zrt. látja el. A kiválasztási folyamatot a veszprémi önkormányzat és a Pro Veszprém Városfejlesztési és Befektetés-ösztönző Nonprofit Kft. segítik.

Az alappal kapcsolatos egyedi befektetési döntéseket 50 millió forintig az alapkezelő vezérigazgatója, azt meghaladó összeg esetén az alapkezelő igazgatósága hozza meg egy háromtagú befektetési bizottság ajánlása alapján, melynek két tagját a város önkormányzata delegálhatja.

Porga Gyula, Veszprém kormánypárti polgármestere kiemelte: a tőkealapról szóló egyeztetések még a járványidőszak előtt indultak, de egy ilyen nehéz év után még nagyobb jelentősége van az alap indulásának. Hangsúlyozta: egy városnak fontos, hogy lehetőségei szerint támogassa a településen vagy annak környékén működő vállalkozásokat.

Porga Gyula szerint abból, hogy Veszprém 2023-ban Európa kulturális fővárosa lesz, a veszprémi vállalkozások is profitálhatnak. A most létrehozott tőkealap olyan lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak, amelyet ugródeszkának használhatnak, és hosszú távon sikeres jövőt építhetnek - fogalmazott a polgármester.