Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

450 ezret is kereshet egy kezdő szoftverfejlesztő, akkora a szakemberhiány

HR2020. feb. 12.Növekedés.hu

Óvatos becslések szerint is húszezer körüli informatikus hiányzik jelenleg a magyar munkaerőpiacról, a hiány egyharmadát a szoftverfejlesztők teszik ki. Éppen ezért rohamosan nő azon vállalatok száma, amelyek elkezdtek arra berendezkedni, hogy junior, esetenként szakmaváltó kollégákkal bővítsék a csapatukat. Értük akár havi bruttó 450 ezer forintos fizetést sem sajnálnak.

Magyarországon minden erőfeszítés ellenére továbbra is az egyik legkirívóbb hiányszakmának számít a fejlesztő, a munkaerőpiacról óvatos becslések szerint is húszezer körüli informatikus hiányzik. A szoftverfejlesztők iránti kereslet ráadásul a robotizáció terjedésével egészen biztosan tendenciózusan nőni fog.

Muraközy Andrea, a progmatic.hu ügyvezetője arról beszélt, az IT cégek még mindig leginkább a senior fejlesztői hiánytól szenvednek, de egyre több vállalat ismerte már fel, hogy nagy szükség van az utánpótlásra is.

Sok cég belső továbbképzéseket, mentorprogramokat és tréningeket szervez. Mivel a legtöbb helyen már kell előképzettség, a nagyobb vállalatok közvetlenül keresik a programozó bootcampeket, ahol pontosan azt tanulják és olyan módszertannal a diákok, amit az új munkahelyükön egyből hasznosítani tudnak. Mostanra a kisebb cégek is elkezdtek berendezkedni arra, hogy junior kollégákkal bővítsék a csapatukat

– fogalmazott.

A többség már szakmaváltó

progmatic.hu tanfolyamain résztvevő tanulók jelentős többsége szakmaváltó, tehát korábban nem foglalkozott programozással. Muraközy Andrea szerint ez nem hátrány, hiszen bárki megtanulhatja a szakmát, aki fogékony rá.

Volt már mentős, vendéglátós, biomérnők, pásztor, tanár és építészmérnök diákunk is. Ennek részben az is az oka, hogy juniorként is versenyképes, átlagon felüli fizetésre lehet számítani. A junior fejlesztők valahol bruttó 320 és 450 ezer forint között, a junior tesztelők bruttó 330 ezer forint körül, a junior rendszermérnökök pedig bruttó 400 ezer forint magasságában is kereshetnek

 – részletezte a szakértő.

A tanfolyam kisgyermekes anyukák számára is vállalható, hiszen napközben zajlik a képzés, emellett sok vállalkozásnál rendkívül rugalmas a munkaidő és szívesen foglalkoztatják a kismamákat hat órában. Ráadásul ez a szakma sok otthoni munkalehetőséggel is kecsegtet.

Gyorsabb a diplománál

Több olyan diákunk is van, akiket vagy nem vettek fel felsőoktatásba, vagy elkezdték az ottani képzést, de vagy túl hosszúnak ítélték meg, vagy nem tartották elég gyakorlatorientáltnak, ezért inkább beiratkoztak erre a képzésre. Ők is, mint szinte minden diákunk, sikeresen elhelyezkedtek ezen a területen. Hamarabb, mintha kijárták volna a több éves felsőoktatási képzést

 – tette hozzá Muraközy Andrea.

progmatic.hu tanfolyamain minden modult valódi fejlesztők oktatnak a saját szakterületükről. Az oktatás a legfrissebb technikákkal zajlik, gyakorlatorientált és közvetlenül az IT piacra képezi a szakembereket. A diákoknak a képzés elvégzése után lehetősége van a partnerek közötti választásra, nem kötelezik őket semmire és figyelembe veszik az egyéni igényeket is.