Hasznics Milán a Qualysoft új vezérigazgatója

HR2022. szept. 1.Növekedés.hu

Hasznics Milán igazgatósági tag tölti be 2022 januárjától a Qualysoft Csoport magyarországi irodájának vezérigazgatói posztját. A szakember kinevezése óta a Qualysoft Csoport közel 660 millió forintos árbevétel-emelkedéssel zárta 2022 első és második negyedévét a tavalyi évhez képest.

Hasznics Milán 2019 óta dolgozott a Qualysoft Csoportnál a szoftverfejlesztési üzletág vezetőjeként.

Az új vezérigazgató felelősségi körébe tartozik többek között a vállalat Tanácsadói és Fejlesztési Szolgáltatások Üzletága, a Szolgáltatásmenedzsment Csapat, az Üzleti Szolgáltatások Üzletág, ezen belül az üzleti applikációk és szoftverek fejlesztését, továbbá a felhőalapú és DevOps infrastruktúra fejlesztését végző, illetve az IT biztonsági rendszereket működtető csapat felügyelete is.

Az informatikai szakember a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen mesterszakon végzett informatikus mérnökként, emellé pedig banki és pénzügyi irányba szakosodott. 2007-ben PhD fokozatot szerzett vezetői menedzsmentből. 2004-2007 között szabadúszó projektmenedzserként és tanácsadóként tevékenykedett, majd a 2008-2016 közötti időszakban a Budapest Bank Zrt.-nél rendszerszervezőként, projektmenedzserként és vezető szoftverfejlesztőként dolgozott.

Ezt követően a banki szolgáltatások digitális fejlesztésével foglalkozó ApPello Kft-nél, mint projektmenedzser működött közre, ahol többek között mobil applikációs platformok fejlesztését irányította. Illetve az Internet of Things szolgáltatások integrációjával foglalkozó Grape Solution Zrt.-nél, mint projektmenedzser és ügyfélkapcsolati menedzser tevékenykedett.

Sokrétű szakmai tapasztalatainak köszönhetően kiváló műszaki- és menedzsment-képességekkel rendelkezik, rendszerszemléletének köszönhetően átlátja az információtechnológiai fejlesztések szerkezetét, illetve emberközpontú vezetői képességeinek köszönhetően arra törekszik, hogy az üzleti eredmények mellett a munkavállalói szempontok is érvényesülhessenek.

Úgy véli, hogy az ICT szektorban a digitalizációnak köszönhetően a vezetőknek immár komplex és magas szintű IT tudásra van szükségük a helytálláshoz, amely kellő személyes intelligenciával kell, hogy párosuljon.