Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kinevezték a GVH elnökhelyetteseit

HR2022. okt. 26.Növekedés.hu

A versenyhatóság mindkét elnökhelyettese folytatja a magyar fogyasztókért végzett munkáját, miután Novák Katalin köztársasági elnök ismételten kinevezte Bak Lászlót és Tóth Andrást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyetteseivé; utóbbit egyúttal a Versenytanács elnökévé.

Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére Novák Katalin köztársasági elnök megerősítette tisztségükben a következő 6 évre Bak Lászlót és Tóth Andrást, a GVH jelenlegi elnökhelyetteseit.

Két helyettese munkájának folytatását Rigó Csaba Balázs, a versenyhatóság elnöke javasolta a miniszterelnök számára, mivel mindkét szakember nagyban hozzájárult a magyar emberek és a piaci verseny védelméhez.

A miniszterelnök javaslattétele előtt az Országgyűlés gazdasági bizottsága nyilvánosan is meghallgatta a két jelöltet, mindkettőjük kinevezését, valamint Tóth András versenytanácsi elnökségét egyaránt támogatva.

Tóth András 2010, Bak László pedig 2016 óta látja el a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettesi tisztségét; előbbi a Versenytanács tevékenységét, utóbbi pedig a hatóság versenyfelügyeleti vizsgálatait irányítja. Hivatali időszakuk alatt a nemzetközi felmérések szerint minden tekintetben javultak a magyarországi piaci verseny mutatói, legtöbb esetben az uniós átlag felett. Eddigi munkájuk nagyban hozzájárult a magyar versenyhivatal szakmai megbecsültségéhez, amelynek elismeréseként tavaly Magyarország adhatott otthont a versenyhatóságok világkonferenciájának.

Bak László és Tóth András szakmai életrajza a hatóság honlapján olvasható.